RETRO RÁDIÓ

Gimnáziumi késelés: Lehet-e szerepe az SNI-nek?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 14. 05:00

Lerántjuk a leplet a rettegett nevelési problémáról.

SNI – e három betű a sajátos nevelési igényű gyerekeket jelöli az oktatásban. SNI-s gyerekek mindig is voltak, viszont a fejlett állapotfelmérésnek köszönhetően ma már sokkal több esetben derül fény erre a problémára, így a speciális terápiáknak köszönhetően javulhatnak a segítségre szorulók életkörülményei. 

A rejtve maradó betegség sokkal károsabb mind magukra, mind a környezetükre nézve, ezért minél kisebb korban ismerik fel, annál nagyobb az esély, hogy nem fajulnak el a dolgok 

– mutatott rá a Ripost által megkérdezett családpszichológus.

Fotó: pmgsz.hu

A sajátos nevelési igény olyan gyűjtőfogalmat jelöl, amelyet a köznevelési törvény pontosan definiál: „Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrumzavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd– áll a jogszabályban. 

A KSH adatai szerint Magyarországon mintegy 100 ezer sajátos nevelési igényű gyermek volt a 2021/2022-es tanévben, ami nem kevés. A legtöbben az általános iskolás korosztályból kerülnek ki, mert ekkor jönnek elő a tanulási nehézségek, koncentrációs gondok vagy szociális beilleszkedési problémák. Őket követik a középfokú oktatási intézmények, és a sort az óvodák zárják, ahol pont a legtöbb vizsgálatot kellene elvégezni, hogy időben felismerjék a problémákat.

Az előző évhez képest csaknem hatezerrel nőtt a számuk, ami a szakemberek szerint a koronavírus-járvány okozta óvodai és iskolai kimaradásokkal okolható. A statisztikák alapján a legjellemzőbbek nagyságrendileg a következők:

  • súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavaros 69%, 
  • enyhén értelmi fogyatékos 12%, 
  • beszédproblémával küzd 8,5%.

A súlyosan és halmozottan fogyatékos fiatalok száma csaknem 2500, őket fejlesztő nevelés-oktatás keretében látják el a köznevelési intézményekben. Ellátásukat országosan 411 szakember (konduktor, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus) végzi, egyéni, illetve csoportos foglalkozások keretein belül.

A többi SNI-s gyermek tanulását jelenleg a nevelési-oktatási intézményekben 7216 gyógypedagógus, konduktor és 816 pszichológus, továbbá a pedagógiai szakszolgálati intézményekben 2783 gyógypedagógus, konduktor és 1092 pszichológus, valamint 2108 egyéb speciális szakember segíti. Nem kell matematikaprofesszornak lennünk ahhoz, hogy kiszámítsuk: ez azt jelenti, hogy 1 szakemberre 7 sajátos nevelési igényű gyermek jut hazánkban. 

Hogy ez sok vagy kevés, az mindig akkor kerül a vita középpontjába, amikor egy-egy ilyen tragédia történik, mint a mostani iskolai késelés

– fogalmazott a szakember, aki szerint a véres incidensben nem az játszhatott szerepet, hogy az elkövető SNI-s volt, hanem az, hogy nem fordítottak rá kellő figyelmet. Az pedig egy egészséges diáknak is fontos, nemhogy egy önképzavaros, labilis idegzetű gyermek számára – hangsúlyozta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.