tóth gabi
Megkérdeztük a szakembert, hogyan előzhetjük meg a bajt.
Újra ránk tört egy hőhullám, ráadásul a rekkenő hőségnek még a végét sem látjuk. Szerencsére nálunk nem olyan súlyos a helyzet, mint Spanyolországban és Franciaországban, ahol 43 fokot is mértek, de a 35 fok feletti forróságot különösen nehéz átvészelni, pláne az időseknek.
Ez a folyamatos, tartós forróság nagyon megterhelő. Mindennek a tetejébe pénteken-szombaton egy gyenge hidegfront is érkezik, így a frontérzékenyeknek még nehezebb lesz kibírni a következő időszakot
– figyelmeztetett Pintér Ferenc meteogyógyász, aki szerint a legfontosabb, hogy a folyamatos hőterhelést időnként megszakítsuk.
Mivel ilyenkor sokkal jobban kifárad a szervezet, megnő az infarktus és a sztrók kockázata. Épp ezért fontos, hogy időről időre lehűtsük magunkat. Erre nagyon jó lehet például egy légkondicionált helyiség, de ne csak öt percre üljünk be pihenni, hanem legalább félórára
– hangsúlyozta a Meteo Klinika igazgatója. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hőségriadó alatt nemcsak a meleg, hanem a káros UV-B sugarak is nagy veszélyt jelentenek.
10 és 16 óra között tilos a napon tartózkodni, az érzékeny bőrűeknek különösen! Ha mégis ki kell mozdulnunk, válasszuk az utcák árnyékos oldalát, illetve mindenképpen legyen rajtunk valamilyen fejfedő vagy kalap. A kisebb utazásokat, vásárlásokat pedig időzítsük inkább a kora reggeli vagy az esti órákra
– javasolta a szakember, aki egyúttal a fokozott folyadékbevitel fontosságát is kiemelte. A napi átlag két liter folyadékot ilyenkor érdemes felemelni háromra, de azoknak, akik extrém meleg helyen, például konyhán dolgoznak, öt-hat literre is szükségük lehet, hogy pótolják a folyadékveszteséget.
Az izzadás miatti só- és ásványianyag-vesztést akár kissé megsózott vízzel, paradicsomlével, valamint cukormentes gyümölcslevekkel pótolhatjuk
– tette hozzá Pintér Ferenc, aki arra kért, hogy még jobban figyeljünk oda szeretteinkre, szomszédainkra, ismerőseinkre a tartós hőségben.