Létrehozva: 2021.03.09.

Dr. Rusvai Miklós: Ezért nem mindegy, milyen koronavírustesztet veszel!

Most, hogy egyre többen átestek már a fertőzésen és az oltást is egyre többen megkapják, sokakat foglalkoztat a kérdés, vajon mennyire váltak védetté a fertőzéssel szemben. Ennek kimutatására létezik már külön teszt is, ám vigyázat, könnyű összekeverni az egyiket a másikkal!

Egyre többen vásárolnak a patikákban koronavírustesztet, de sokan magánszolgáltatókhoz, laborokba is bejelentkeznek, hogy megtudják: átestek-e már a betegségen. Ha pedig átestek vagy megkapták az oltást, akkor vajon védettek-e, s ha igen, mennyire? A Ripost arra kereste a választ dr. Rusvai Miklós virológussal, hogy érdemes-e ezekre a tesztekre pénzt áldozni.

Antigén vagy antitest teszt?

Dr. Rusvai Miklós az elsők között leszögezte: az emberek hajlamosak összekeverni az egyébként elnevezésre tényleg nagyon hasonló antigéntesztet az antitestteszttel, pedig jó tudni, hogy pontosan melyik mit mutat ki, hiszen már mindkettőt meg tudjuk venni patikában.

„Nagyon fontos tisztázni, hogy az antigén teszthez – az otthonihoz is – az orrváladék szükséges, és a pillanatnyi fertőzöttséget mutatja ki. Ebből nem fogjuk megtudni, hogy korábban átestünk-e a fertőzésen!” – emelte ki dr. Rusvai Miklós, majd hozzátette: ha erre vagyunk kíváncsiak, vagy arra, hogy például egy oltást követően mennyire vagyunk védettek, akkor antitesttesztet kell vásárolnunk.

Az otthon is használható antigénteszttel is orrváladékból mutatható ki a vírus Fotó: Pixabay.com

„Az az antitestteszt, amit otthon is tudunk használni, annyit mutat ki, hogy van-e ellenanyagunk, azaz átestünk-e már a fertőzésen, esetleg hatott-e az oltás, vagy sem. Ennek a mértékét, hogy mennyire is vagyunk védettek, csak a laboratóriumi tesztek képesek meghatározni, méghozzá különböző számértékekkel kimutathatóan” – emelte ki a virológus.

Az otthoni antitestteszttel megtudhatjuk, hogy átestünk-e már a fertőzésen, és védettek vagyunk-e (Fotó: Szabolcs László)

Ha alacsony szintű, vagy nincs antitestes immunitásunk, akkor már nem is vagyunk védettek?

Azok közül, akik már átestek a fertőzésen, többen kaptak már ezeknek a teszteknek köszönhetően nem túl jó hírt is, azaz nagyon alacsony értékű antitest-szintet mutattak.

„Nekik sem kell kétségbeesniük, mert az immunrendszerünk háromszintű. Az első szinten a nyálkahártya immunitás van, majd a sejtes immunitás és végül az antitest immunitás. Az első kettőt azonban nem tudjuk mérni, de nagy valószínűséggel ezek is adnak védettséget, ezt több külföldi vizsgálat is bizonyítja” – emelte ki Rusvai Miklós.

Hátradőlhet, akinek magas szintű antitestes immunitása van?

„Én biztosan nagyon örülnék a helyében, mert ez azt jelenti, hogy védett a betegséggel szemben. De ettől függetlenül a szabályokat továbbra is be kell tartani – viselni a maszkot, kerülni a tömeget – hiszen attól a vírust még sajnos továbbadhatjuk” – hangsúlyozta a virológus.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!