Létrehozva: 2020.08.24.

Féltékenységből lőtt rá exfeleségére

Háromszor lőtte meg a nyílt utcán a volt feleségét egy férfi, majd elmenekült. Információink szerint a rendőrség elfogta a lövöldözőt.

Az exférj a nyílt utcán nyitott tüzet az asszonyra Budapesten, a XVI. kerületi Csömöri úton augusztus 13-án este. Információink szerint a nőnek szerencséje volt, hiszen, annak ellenére, hogy több lövés is eltalálta, nincs súlyos sérülése. Lapunknak az asszony és családja is megszólalt.

Erika (nevét a védelme érdekében megváltoztattuk) és a volt párja sokszor veszekedett, de arra nem számítottunk, hogy egyszer ilyesmi történik

- emlékezett vissza a rokon.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Aznap este Erika éppen áthozta hozzánk a kislányát, hogy nálunk játsszon, de az utcában megállította a volt párja

– idézte fel a borzasztó pillanatokat a családtag.

Információink szerint egyik percről a másikra komoly vita alakult ki közöttük, melynek az lett az eredménye, hogy a férfi előrántott egy fegyvert.

Elkezdtek ordítozni az utcán

- folytatta a rokon.

A heves vita után a férfi hirtelen tüzet nyitott Erikára. Háromszor el is találta, majd elhajtott a kocsijával. Erikának egyetlen egy szerencséje volt, hogy gumilövedékes fegyvert használt, ami „csak” megütötte.

A Ripost munkatársai felkeresték a megsérült asszonyt, aki éppen dolgozott, így csak telefonon tudtunk vele beszélni.

- Féltékenység miatt történt a lövöldözés, de többet nem szeretnék elmondani, mert nagyon megviselt ez az egész

- mondta a Ripost-nak a nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aggódva figyelik a tudósok: nagyon furcsa dolog történik a Vénusszal

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe