RETRO RÁDIÓ

Meglepő fordulat a pátyi boncmester ügyében: ezért vihette haza a testrészeket

Új applikációt fejlesztett a rendőrség
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 26. 10:50

Erre senki sem számított!

Továbbra is vizsgálják, hogy R. Dénes halottszállító milyen célból hordta hosszú időn át pátyi házába a halottak testrészeit, illetve az emberi embriókat. A maradványokra néhány napja bukkantak rá, amikor megvették R. Dénestől a háza udvarán álló járművet és az ócskavasat.

A rendőrség emberi test tiltott felhasználásának alapos gyanúja miatt nyomoz, a férfi szabadlábon védekezhet. A lehetséges okokról három verziót is megnevezett a pátyi horrorházról elsőként beszámoló Budapestkörnyéke.hu, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett.

Fotó: 123RF

A lap úgy tudja, egy negyedik változat tűnik a legelfogadottabbnak a nyomozók körében. A halottszállítók pénzt kapnak a szállításért, kérdés, hogy ebben az összegben benne van-e például a hamvasztás költsége is. Ha nem történik meg a hamvasztás, akkor az tiszta nyereség a halottszállítónak. Az eddigi információk szerint ez a rendhagyó sikkasztás a legvalószínűbb magyarázat a történtekre.

A pátyi horrorházzal kapcsolatban helybéliek arról beszéltek, hogy a gyanúsított éjszakánként tüzet rakott egy üst alá. Elképzelhető, hogy így semmisíthette meg a hazahurcolt maradványok egy részét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.