tóth gabi
A szerelmesek hetén vagyunk túl a bulvármédiában, még akkor is, ha ez nem csupán rózsaszín ködöt jelentett. Mikes Anna épp a párkapcsolata miatt mondott nemet a Dancing with the Stars következő évadára, L. L. Junior gyengéd érzelmeit pedig az Ázsia Expressz gyepálta szét.
Ahogy minden héten, úgy ezúttal is összegyűjtöttük a hét legizgalmasabb híreit: Mikes Anna, Berki Mazsi és Michele Morrone szolgáltatták az izgalmakat. Ha lemaradtál volna valamiről, mi most segítünk, hogy képbe kerülj! Íme a Ripost legolvasottabb cikkei!
A Dancing with the Stars következő, ötödik évada tele van meglepetésszereplőkkel. Míg sokan épp miattuk nézik majd a műsort, az előző évad győztes tánctanára, Mikes Anna épp egyikük miatt mondott le a szereplésről. A közösségi oldalán megosztott közleményben tudatta:
„Aki ismer engem, az pontosan tudja, hogy csak azokra a felkérésekre mondok igent, amit szívből tudok csinálni. Idén ez most nem menne, mert úgy érzem a szereplésem nem a táncról szólna, hanem a bulvárról. Ebből pedig én szeretnék kimaradni” – célzott itt feltehetően arra, hogy párja, Krausz Gábor exfelesége, Tóth Gabi is indul a versenyben, méghozzá új szerelmével, Papp Máté Bencével.
Míg a Dancing with the Stars előző évada szerelmet hozott Mikes Annának és Krausz Gábornak, addig a TV2 egy másik showműsora, az Ázsia Expressz kihívásai épp hogy szétszakítottak egy párt. L. L. Junior egyedül, Dárdai Blanka nélkül érkezett a műsor „kibeszélő showjába”, ahol elárulta:
„Az volt a nehéz, hogy egy friss kapcsolattal ugrottunk bele. Itt jobban megismertük egymást, egy haverral könnyebb ezt megugrani, de egy kapcsolatban a reggel tíz órai dráma késő estig velünk marad” – fogalmazott a rapper, aki úgy látta, a forgatás után sem tudtak megbirkózni az ottani sérelmeikkel.
S ha már szerelmesek szétszakítása… Harry herceget és Meghant is elválasztották egymástól, legalábbis egy szülinapi köszöntés erejéig. Diana kisebbik fia a minap ünnepelte 40. születésnapját, a walesi hercegi pár közösségi oldalán közzétett jókívánsághoz melléket, Harryről készült fotóról egyszerűen levágták Meghant…
Női szívek törtek néhány napja: a világ egyik legsármosabbnak vélt színésze, Michele Morrone hazánkban járt. A magyarok sikítva fogadták a hírességet, aki éppen egy reklámfilmet forgat a fővárosban, s ha már itt volt: Budapesten nézte meg új filmje, a Subservience premierjét, amiben a szexbomba Megan Fox-szal játszik.
Szívügyeknél maradva, azért valódi romantikáról is beszámoltunk az elmúlt napokban. Berki Mazsi például az új szerelmével egy festői Saint-Tropez-i luxusszállodába repült, míg Magyarország egy részét elárasztotta a Duna.