Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.10.

Kiderült, mit mondott Károly király, miután megdobálták tojással

III. Károly királyt és Kamilla királynét tojással dobálták meg egy yorki séta közben – a rendőrök később letartóztattak egy 23 éves férfit – közölte az észak-yorkshire-i rendőrség.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, tojással dobálták meg Károly királyt és feleségét, Kamillát. A házaspár az észak-angliai Yorkba látogatott abból az alkalomból, hogy elkészült az uralkodó néhai édesanyja, II. Erzsébet királynő szobra. A király éppen az összegyűlt tömeget köszöntötte, amikor egy férfi tojást dobott feléjük azt kiabálva: "Ez az ország rabszolgák vérére épült". 

II. ERZSÉBET; KAMILLA hercegnõ; VI. GYÖRGY; III. KÁROLY; KÁROLY herceg
Fotó: Kirsty Wigglesworth / MTI/AP

A tömeg egy emberként kezdte skandálni a támadónak, hogy "Isten óvja a királyt", valamint, hogy "szégyelld magad".

Három tojásból egy se találta el az uralkodót, meglepő módon teljesen nyugodtan fogadta a "támadást". Egy szájról olvasó szerint annyit mondott: 

"rendben van, folytassuk".

 Egy tiszt megkérdezte tőle, hogy minden rendben van-e, de erre a király már nem válaszolt. 

A tojásdobálót a rendőrök megbilincselték és letartóztatták.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit