RETRO RÁDIÓ

Egyre súlyosabb a helyzet a déli határon, újabb információk a határvadászokról

WM
Szerző
WM
Létrehozva2022. 08. 05. 19:50

A migránsok mellett az embercsempészek is egyre többen vannak és egyre agresszívebbek.

 Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az összesen 19 ezer magyarországi fogvatartott 10 százaléka, mintegy 2000 fő külföldi embercsempész, de a szegedi büntetésvégrehajtási intézetben ez az arány még a 20 százalékot is meghaladja. Az elfogott külföldiek - elsősorban bolgárok, szerbek, macedónok, illetve közel-keletiek - pedig sok többletfeladatot és kiadást jelentenek a hatóságok számára, például az elhelyezésük, vagy a tolmácsolás. Mindezek miatt havonta negyedmilliárd forinttal többet kell költeni a magyar költségvetésből - közölte. 

RÉTVÁRI Bence
Fotó: Máthé Zoltán

Hozzátette: az illegális migráció a szomszédban zajló háború ellenére sem csökken, az embercsempészek is egyre többen vannak, s egyre agresszívebbek. Idén eddig 133 ezren, tavaly egész évben 122 ezren próbáltak illegálisan bejutni az országba. Az illegális migráció 2015-ös nagy hullámában a nyár derekáig mintegy 600 embercsempészt fogtak el, miközben idén csütörtökig 999-t. Elmondta, a közelmúltban Szabadkánál lezajlott lövöldözés már azt jelezte, hogy zajlik az embercsempész bandák közti területfelosztás, a migránsútvonalak feletti ellenőrzésért folyik a harc a bűnszervezetek között. Aláhúzta, ha a magyar állam nem őrizné kellő eréllyel határait, akkor ez Magyarországon is megtörténhetne.

Jönnek a határvadászok

Beszélt arról is, hogy a határvadászok már szeptembertől megjelenhetnek a déli határon, először a jelenleg szolgálatot teljesítő rendőrök mellett, aztán fokozatosan átvéve tőlük a határ őrzését. A határvadászok széles körű intézkedési jogosultságokkal és fegyverrel látják el feladataikat, az illegális migráció és az embercsempészek feltartóztatását. 

Fotó: Kiss Zoltán

Közölte, eddig több mint 7700-an érdeklődtek, a 18-55 év közötti büntetlen előéletű, megfelelő fizikai állapotban lévők jelentkezését várja a Belügyminisztérium. A jelentkezők négyhetes tanfolyam és kiképzés sikeres elvégzése után léphetnek szolgálatba 400 ezer forintos fizetéssel és a pótlékokkal - mondta el az államtitkár.

Hollandiában sem kérnek több menedékkérőt

A hollandok kétharmada azt szeretné, hogy a kormány ideiglenesen állítsa le a menedékkérők befogadását - írta az NlTimes hírportál az EenVandaag című hírműsor közvélemény-kutatására hivatkozva. A mintegy 28 ezer válaszadó 78 százalékát aggasztja a Hollandiában kialakult befogadási válság. Egyesek amiatt aggódnak, hogy az ország legnagyobb menekültszállása, a Ter Apelben lévő regisztrációs központ hónapok óta túlzsúfolt, a menekültek embertelen körülmények között élnek. Másokat az aggaszt, hogy menekültek elszállásolása további feszültségeket okoz az egyre szűkülő lakáspiacon. Az EenVandaag honlapján közzétett felmérésből kiderül, hogy többen igazságtalannak érzik, hogy a menekültek elsőbbséget élveznek a szociális lakásokhoz való hozzáférés terén.

 A többség, a válaszadók 61 százaléka, elvileg a háború elől menekülők befogadása mellett van, azonban a válság megoldására irányuló kormányzati terveket kevéssé támogatják. A holland kabinet olyan törvény előkészítésén dolgozik, amely arra kötelezné az önkormányzatokat, hogy menekülteket fogadjanak be származási országtól függetlenül. A felmérésben részt vevők 55 százaléka ellenzi ezt az elképzelést. A megkérdezettek 69 százaléka azt támogatná, hogy a kormány ideiglenesen állítsa le a menedékkérők befogadását, azonban Eric van der Burg menekültügyekért felelős államtitkár szerint ez ellentétes a nemzetközi joggal és a holland idegenrendészeti törvénnyel.

 A holland kormány több hónapja tartó válsághelyzettel néz szembe, ugyanis nem tud elegendő férőhelyet biztosítani az országba érkező menekülteknek. A helyhiány miatt élhetetlen körülmények alakultak ki a menekültközpontokban, emiatt egy menekültjogi szervezet perrel fenyegeti a hágai vezetést. A menekültügyi válsághelyzetet az is súlyosbítja, hogy az országos menekültügyi ügynökség kapacitás- és munkaerőhiánnyal küzd. A helyi lapok szerint a szervezet az összeomlás szélén áll, mintegy ezer betöltetlen munkahellyel. A helyzet hasonló a holland bevándorlási hivatalban is, ahol nincs elég pénz és munkaerő ahhoz, hogy megfelelően működjék, így a menedékkérelmek elbírálása már régóta akadozik.

A határok védelmét szorgalmazza Salvini is

Ha a jobbközép nyeri a szeptemberi parlamenti választásokat, a következő olasz kormány ismét ellenőrizni és védeni fogja a határokat Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga párt vezetője szerint, aki Lampedusa migránstáborába látogatott csütörtökön. Matteo Salvini közösségi oldalán élőben közvetítette a dél-olaszországi szigeten működő migránsközpontban tett látogatását. Ugyanott válaszolt az újságírók kérdéseire is: hangoztatta, hogy érkezése előtt a jelenlegi belügyminiszter, Luciana Lamorgese több száz embert szállíttatott el a táborból. A 350 főt befogadni képes táborban Matteo Salvini érkezésekor hatszázan voltak, miközben az előző napokban több mint kétezren.

Italy's League Party Leader Matteo Salvini visit migrants’ hotspot in Lampedusa
Fotó: VALERIA FERRARO

Lamorgese megpróbálta elrejteni a kamerák elől a migránsokat, még az embercsempészek elkobzott hajóit is gyorsan eltüntették a sziget kikötőjéből

- mondta Salvini. A Liga vezetője - aki 2018 és 2019 között volt belügyminiszter - a Lampedusán működő migránsközpontot "Olaszország és Európa szégyenének" nevezte. Elmondta, hogy a helyhiány miatt a bevándorlókat a földön helyezik el, nincsen elegendő mellékhelység, nem tudnak megfelelő egészségügyi ellátást biztosítani, és a tábor tisztítása sem felel meg a "minimális higiéniai követelményeknek". Matteo Salvini kijelentette, hogy ha szeptember 25-én a Liga, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és a jobbközép Forza, Italia! (FI, magyarul Hajrá, Olaszország) pártkoalíció nyeri a választásokat, az új kormány célként tűzi ki "a határok ismételt ellenőrzését és védelmét, valamint azt, hogy tényleg azt tartsák menekültnek, aki háború miatt menekül, akik a jelenlegi érkezők töredékrészét képviseli". Kifejtette, befogadást biztosítanak azoknak, akik jogosultak a menedékkérelemre, és számukra méltó elhelyezést kell garantálni.  "Olaszország azonban nem lehet Európa menekülttábora. Szeptember 25-én az olaszok búcsút mondhatnak Lamorgesének" - tette hozzá Salvini. 

Megjegyezte, hogy júliusban többen kötöttek ki Lampedusa szigetén, mint 2019-ben az egész évben, amikor csaknem 12 ezren érkeztek. Hozzátette, hogy a 2021-ben benyújtott majdnem 53 ezer menedékkérelem 15 százalékát fogadták el, vagyis ennyien bizonyultak "igazi menekültnek".

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.