Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.07.14.

Nem vigyázhat a nagymama Majka kisfiára

Dundika következetes édesanya, aki mindent megtesz gyermekük egészségéért. Csakis profi, hozzáértõ dadusra hajlandóak rábízni Mariánt.

Nyáron rendkívül feszített Majka munkatempója, így ebben az évszakban csak ritkán adódik alkalmuk a nagyobb családi üdülésekre. Egyébként ahová csak lehet, magukkal viszik a kisfiukat Mariánt, de szükségük van olykor a kettesben töltött pillanatokra is. Ilyenkor pedig egy különleges személyre bízzák a hároméves lurkót a ráérős nagymamák helyett.

„Úgy vettem észre, hogy a nagyszülők a régi, berögzült elvek szerint nevelik az unokákat. Nem igazán tudnak ezen változtatni. Számomra nagyon fontos, hogy pontosan be legyen tartva Marián napirendje, az egészséges étkezés, és az egyéb kialakult rutinok. Például

nem engedem, hogy túl sok édességet egyen a kisfiunk, a nagyik pedig gyakran elkényeztetik, mert nyilvánvalóan nagyon szeretik, és nem tudnak ellenállni a csábításnak

- mondta a Dundika, aki azt is elárulta, bébiszitterre bízzák a csemetéjüket, ha éppen dolguk akad. „Maximálisan megbízunk benne, vele kettesben merjük hagyni Mariánt akár egy hétre is. Tisztában van azzal, mit ehet a csemeténk, egyszerűen profi a gyereknevelésben. Sokszor megfőz, és nem ritka az sem, hogy besegít a házimunkákba is.” – tette hozzá Majka kedvese, Majoros Hajni. A nagyik azonban nem neheztelenek amiatt, hogy a legtöbb esetben nem ők vigyáznak Mariánra. Kiegyensúlyozott a kapcsolat a mamák és Majkáék között.

Egyébként, ahogy azt a %RIPOST%-nak nemrég elmondták, már csak egy gyereket szeretnének. Bízzunk benne, hogy a rátermett bébiszitter két csemetével is elbír majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott