Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.11.11.

Bebizonyították: Így lesz évekig forró a szex

Könnyû belekényelmesedni egy kapcsolatba, amikor abszolút biztonságban érzed magad. Meg sem fordul a fejedben, hogy kihûlhet, azonban a monoton hétköznapok láthatatlanul éket verhetnek közétek!

Csak egy tévhit, hogy a boldog párkapcsolatért semmit sem kell tenni, az igazság az, hogy nagyon is kemény munka. A Torontói Egyetem munkatársai mindezt egy kutatással is bebizonyították. Közel 2000 embert kérdeztek meg a szerelmi életükről, akik között voltak heteroszexuális és a saját nemükhez vonzódó párok is. Kiderült, hogy kétféle gondolkodásmód létezik, ha kiegyensúlyozott szexuális életről van szó. Akadnak akik úgy vélik, hogy dolgozni kell a kapcsolaton, hogy az működjön, míg a másik csapat szerint addig minden rendben fog működni, amíg szeretik egymást.

Mi a megoldás?

A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy azok a párok, akik nem bízzák a sorsra magukat, sokkal kiegyensúlyozottabb szexuális életet élnek, és sokkal elégedettebbek a az intim együttléttel hosszú távon.

A szakemberek szerint minden kapcsolatban van egy úgynevezett "nászutas" időszak, ami az első 2-3 évet öleli fel általában. Ebben a szakaszban mindenki tökéletesen elégedett a szexszel. Azok, akik hisznek a szerelem erejében, és abban, hogy a jóért nem kell tenni, lassan elkezdenek távolodni egymástól, és

mivel úgy gondolják, hogy ha már elmúlt a szenvedély, akkor semmit sem tudnak tenni, egy idő után szakítanak.

Tenni kell!

Nem szabad elhinni, hogy minden működik magától, hiszen ahogy egy  virágnak, a kapcsolatnak is szüksége van törődésre. Ne engedjétek, hogy a dolgos hétköznapok elhidegülést eredményezzenek. Minden héten, vagy hónapban legyen egy nap, vagy egy hétvége, ami csak kettőtökről szól. Egy finom vacsora, egy romantikus filmnézés, összebújva a kanapén, vagy egy kis pihenés egy wellness hotelben megtöri a hétköznapokat. De az is bőven elég, ha vasárnap együtt sündörögtök a konyhában. Ami a legfontosabb: a szexben mindig próbáljatok ki valami újat. Egy új póz, egy izgalmas jelmez, vagy a napközbeni malac üzenetek segítenek, hogy örökké fiatalok és szerelmesek legyetek.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól