Létrehozva: 2020.01.23.

Készülj előre: Idén így úszd meg tutira az influenzát

Ha tél, akkor megkerülhetetlen az influenzaszezon. A fertőző betegség komoly szövődményeket is maga után vonhat, de az biztos, hogy legalább egy hétre kiüti az embert. Ezért jobb, ha el se kapjuk a vírust.

Hirtelen csap le az áldozatra a hidegrázás és a rosszullét: az influenzavírust szinte lehetetlen kikerülni, hiszen a levegőben terjed, így elég, ha valaki elköhinti magát mellettünk a boltban vagy a tömegközlekedésen. Az ellen, hogy elkapjuk, leghatásosabban az immunrendszer megelőzésével tudunk védekezni. Mivel a járványveszélyes időszak októbertől áprilisig tart, szinte lehetetlen, hogy ne találkozzunk fertőző betegekkel. Mégis tehetünk óvintézkedéseket.

Fotó: Pixabay.com

Fokozottabban figyeljünk a higiéniára

Ebben az időszakban érdemes kerülni a nagy tömeget vonzó helyeket, a bevásárlóközpontokat és a zsúfolt tömegközlekedési eszközöket. Persze ezt szinte lehetetlen elkerülni, de ha betegek vagyunk, akkor feltétlen maradjunk otthon. Érdemes kerülni ismerősökkel a kézfogást, puszit is. Ilyenkor sokkal fontosabb a kézmosás, mint máskor, ha tehetjük, használjunk fertőtlenítős kézmosószert, és papírtörlőt vagy meleg levegős szárítót használjunk törölköző helyett. Ilyenkor a takarítást is komolyabban kell venni; rendszeresen töröljük át az ajtókilincseket, és hazaérve azonnal mossunk kezet.

Támogassuk meg az immunrendszerünket!

Fotó: Pixabay

Nagyon nem mindegy, hogy ha el is kapjuk a fertőzést, hogyan küzdi le a szervezetünk, és ehhez elengedhetetlen, hogy segítsük a természetes védekezőképességét. Elsősorban a helyes táplálkozással tudunk tenni ezért: fogyasszunk sok gyümölcsöt, és rostban, vitaminban gazdag zöldségeket. A rendszeres mozgással is sokat tehetünk az ellenállóképesség növeléséért, de, ha a szabadban mozgunk, mindig figyeljünk a megfelelő öltözködésre. Bevethetünk gyógynövényeket is: a citromfű, a kakukkfű, a fahéj, szegfűszeg és a bors például nem csak az immunrendszert erősítik, de megakadályozzák a vírus tovább terjedését is.

Nátha vagy influenza?

Fotó: Pixabay

Általában, akinek kicsit is fáj a torka, már influenzára gyanakszik, pedig ekkor még nem egyértelmű a fertőzés. A náthás beteg nem csupán a torkát fájlalja, de erősen folyik az orra is, és az állapot lassan alakul ki. Sokan ilyenkor még eljárnak dolgozni, nem fekszik ki a betegséget, pedig influenza esetében ezzel súlyos szövődmények alakulhatnak ki. Ezért fontos tudni a különbséget. Míg a náthás beteg általában hőemelkedéssel küzd, az influenza több napig tartó, magas lázzal jár, erős végtag- és ízületi fájdalommal, és elesettséggel. A náthával ellentétben gyorsan jelentkeznek a tünetek, és legalább 3-7 napos ágynyugalom javasolt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel