Létrehozva: 2020.08.28.

Az orr lehet a koronavírus-fertőzés gyógyításának kulcsa?

A koronavírus gyakran az orron keresztül hatol be a szervezetbe. Az sem véletlen, hogy a vírusfertőzés egyik legfontosabb tünete az ízérzékelés és a szaglás elvesztése. A kutatók szerint épp ezért lehet az orr a gyógyítás kulcsa is.

Szerző Horváth Gabi

A koronavírus-fertőzés egyik kulcstünete, amely kutatások szerint a betegek legalább 25 százalékánál jelentkezik, az ízérzékelés és a szaglás elvesztése. Ez persze nem új, az egyszerű náthánál sem érezzük pár napig az illatokat és az ízeket, de a koronavírus-fertőzés esetén ehhez orrfolyás és orrdugulás sem kell. Azt még nem tudjuk, hogy a gyógyult fertőzöttek szaglása és ízlelése ugyanúgy visszatér-e, mint más betegségek gyógyulása után, vagy lesznek, akiknél a betegség tartós szaglás- és ízlelés-vesztést idéz elő.

Fotó: Pixabay.com

A kutatók szerint a vírus az úgynevezett ACE-2 enzim segítségével hatol be az orr szöveteibe, ahol a szaglóideget is károsítja. Ez okozza a szaglás, majd ebből következően az ízlelés elvesztését. Egy kutatás során épp ezt vizsgálták: a műtétek során eltávolított orrnyálkahártya-szövetek elemzéséből az derült ki, hogy a szaglásért felelős szövetekben nagyon magas a vírus behatolását megkönnyítő ACE-2 enzim szintje. Ha viszont sok esetben az orr a vírus behatolásának pontja, akkor amellett, hogy megmagyarázza, miért kell a maszkot mindig az orrunkat is eltakarva viselni, a gyógyításhoz is hozzájárulhat. Vajon megelőzhető, vagy már a „kapunál” megfékezhető lesz a Covid-fertőzés egy egyszerű orrspray segítségével?

Az amerikai Johns Hopkins egyetem kutatócsoportja 23 beteg orrának hátsó szakaszából eltávolított szöveteket elemzett. A szöveteket daganat vagy gyulladásos betegség miatt egyébként is szükséges endoszkópos műtétek során nyerték ki a betegek orrából. Emellett hét másik beteg légcsövéből származó szövetmintákat is vizsgáltak. A kutatásban részt vevő betegek egyike sem volt koronavírusos.

Fotó: Pixabay.com

A laboratóriumban a tudósok fluoreszkáló festékkel tették láthatóvá az ACE-2 enzimet a mikroszkóp alatt, és összehasonlították annak mennyiségét az orr és a felső légutak különböző részeiben. Az enzimből az orr hátsó részének egy jól körülhatárolható részében találták a legtöbbet: ez a terület felelős a szaglásért. Az itt található sejtekben 200-700-szor annyi ACE-2 enzim található, mint az orr és a légcső egyéb részeiben. Vagyis a szaglás és a koronavírus testbe lépésének területe nagyrészt ugyanaz.

De vajon mit jelent ez a gyógyítás szempontjából? Szerencsés esetben, ha a további kutatások eredményt hoznak, akár azt is jelentheti, hogy a vírust már a test kapuban semlegesíteni lehet majd az orron át adagolt antivirális szerekkel.

Fotó: Pixabay.com

Az orrunk lehet a kulcsa annak is, hogy idén télen megkülönböztessük a koronavírusos tüneteket az egyszerű nátha és influenza tüneteitől. A koronavírus-fertőzésben szenvedők a szaglás elvesztése mellett nem szenvednek orrdugulástól, de a keserű és az édes ízt nem érzik. A kutatók szerint ebben az orr szöveteinek érintettsége mellett a vírus központi idegrendszerre gyakorolt hatásának is lehet szerepe. A náthásoknak viszont folyik az orra, ezért tompább általában a szaglásuk és a ízlelésük.

Szerző Horváth Gabi

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

ripost.hu

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel