Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.24.

Koronavírus: megvan az első ember, aki kétszer is elkapta a fertőzést

Sokáig parázs tudományos vita folyt arról, hogy el lehet-e kapni a koronavírust kétszer, és ha igen, milyen időközönként. Egy Hong Kong-i eset most mindkét kérdésre részben választ adott.

Szerző Gaál József

A Hong Kong-i Egyetem (HCU) hétfői közleménye szerint a SARS-Cov-2 nevű koronavírus újra megfertőzhet valakit, aki korábban már átesett a Covid-19 fertőzésen.

A tudósok azután jutottak erre a megállapításra, hogy nemrég egy olyan férfinak lett pozitív két koronavírus tesztje is, aki márciusban egyszer már kigyógyult a betegségből. A hivatalos feljegyzések alapján ő az első regisztrált beteg, aki kétszer is elkapta a Covid-19-etírja a Daily Mail internetes kiadása.

A 33 éves páciens augusztus elején épp Spanyolországból utazott haza, amikor a Hong Kong-i reptér hőkamerái megállapították, hogy enyhén lázas, ezért kórházba szállították. Kétszer is letesztelték koronavírusra, az eredmény pedig mindkét alkalommal pozitív lett. A vírusból kinyert génszekvenciából kiderült, hogy a koronavírusnak egy enyhén mutálódott, európai változatát kapta el másodjára a beteg. Szerencsére az újabb fertőzést lényegében tünetmentesen átvészelte, tehát feltételezhető, hogy valamiféle védettség alakult ki a szervezetében az első Covid-19-es megbetegedés után.

Korábban már számos alkalommal állították a szakemberek, hogy az új típusú koronavírust két alkalommal is el lehet kapni, de ez idáig senkinek sem sikerült ezt tényszerűen bizonyítania. A Hong Kongi Egyetem orvostudományi karán viszont hitelesített vizsgálatokkal támasztotta alá, hogy ez igenis lehetséges.

„Ez az eset azt szemlélteti, hogy az új fertőzés az első fertőzésből történő kigyógyulás után néhány hónappal már bekövetkezhet. Megállapításaink azt sugallják, hogy a a SARS-CoV-2 gyors mutációja miatt akár évtizedekig is fennmaradhat a globális emberi populációban, ahogyan más náthás tünetekkel járó koronavírusok is” – olvasható a Hong Kong-i jelentésben.

A Covid-19 Genom Projekt vezető tudományos tanácsadója, Dr. Jeffrey Barrett hatalmas áttörésnek nevezte a HCU felfedezést. A szakember szerint az újrafertőződés ténye azt bizonyítja, hogy a jelentősen mutálódott koronavírus még a gyógyult személyekre nézve is veszélyt jelenthet.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra