tóth gabi
Akár veteményes, akár díszkert, június elején minden kertész örömmel figyeli, ahogy gyarapodni kezdenek a növények. Csakhogy a levéltetvek is ilyenkor jelennek meg, és hatalmas pusztítást képesek végezni.
A levéltetvek elszaporodása akár halálos ítélet is lehet a növényre, ha a gazda nem cselekszik időben: a kártevők rendkívül szaporák, és hamar kizsigerelik a növényeket. Jellegzetes jele a megjelenésüknek – túl azon, hogy szabad szemmel is jól láthatók −, hogy a levelek összetekerednek. A tetvek ugyanis mérget is kibocsátanak magukból. Nem csoda, hogy senki nem örül, ha megjelennek a rózsán, gyümölcsfákon.
Sokszor a hangyákkal kezdődik az egész
A levéltetveknek fehérjére van szüksége a túléléshez, amit a növény nedveiből vesznek fel. Közben édes, nedves anyagot, mézharmatot választanak ki – amit imádnak a legyek és a hangyák. Utóbbiak annyira, hogy sokszor ők hordják szét a kertben a levéltetveket, és helyezik el a növényeken – sőt, gondozzák és védik is őket, hogy az édes nedűből táplálkozzanak. Ahol sok hangya van, érdemes tüzetesen átnézni a növények leveleit, mert szinte biztos, hogy vannak levéltetvek is.
Időben kell tenni ellenük
Mivel rettentő gyorsan szaporodnak a tetvek, érdemes minél előbb cselekedni. A legbiztosabb a rovarirtó szerek használata, de sokan vannak, akik nem szeretik a vegyszereket a kertben. Szerencsére rengeteg vegyszermentes módszer létezik: a fokhagymás permetlé hatásos kártevőriasztó, de erre a célra a vöröshagyma is kiválóan alkalmas. Bevethetünk még pitypangból, csalánból készült riasztó permetet is. A legismertebb védekezés hígított tejoldattal, ecetes vagy szódabikarbónás vízzel, vagy szappanlével permetezés.
Több fronton érdemes támadni ellenük
Akár bio, akár vegyszeres permetezés mellett döntünk, sokat tehetünk azért, hogy a lehető legkevesebb tetű jelenjen meg a kertben. Sokan a kert tervezésekor olyan növényeket is ültetnek, amiket jobban szeretnek a levéltetvek, mint a haszonnövényeket. Ezek a körömvirág, sarkantyúka, napraforgó – ha tehetik, inkább ezeket választják. A veteményesben az ágyások közé érdemes egy-egy sort vetni, de sokan a gyümölcsfák tövére is körömvirágot vagy büdöskét ültetnek a kártevők ellen. Léteznek olyan növényfajok, melyek ellenállnak a levéltetvek támadásának, veteményezéskor érdemes ezekből választani a magot. De emellett jó trükk, ha a kiskertbe csalogatjuk a levéltetű természetes ellenségeit. A verebek, a kerti rozsdafarkú, a széncinege mind-mind előszeretettel fogyasztja ezeket a kártevőket, érdemes télen etetni, nyáron itatni őket, illetve biztosítani számukra a fészkelő helyet. A levéltetűnek a rovarok között is akad szép számmal ellensége, ezeket a megfelelő növényekkel csalogathatjuk a kertbe. Például a százszorszép vonzza a zengőlegyet, melynek kikelt lárvái felfalják a levéltetveket. Érdemes a módszereket ötvözni, hogy távol tartsuk ezeket a szapora, pusztító kártevőket a kiskerttől.