OLDALVONAL Dupla öröm, remekül sikerült Fucsovics Márton napja A magyar teniszklasszis a második fordulóba jutott a barcelonai salakpályás tornán.
OLDALVONAL 2018. 11. 30. Van remény, az év meccse vár a Vidire A vártnál nehezebb helyzetben vannak a fehérvári focisták, de szó sincs arról, hogy ne lehetne továbbjutni.
FÜLES 2016. 05. 10. Szinte már biztos Freddie továbbjutása Freddie már túl van a főpróbán, valamint a nemzeti zsűrik is szavaztak a produkciókra. Ma este kilenctól pedig a közönség is értékelheti az előadásokat. Freddie esetleges jó szereplése azt is jelenthetné, hogy hazánk hatodszorra juthatna döntőbe az Euroví
KIAJOBB 2015. 10. 13. Már csak 45 perc, és lezárulhat a magyar foci sötét korszaka! Kevesebb mint egy órát kell még végigizgulnunk, hogy végre megvalósuljon a legtöbb magyar álma. Amennyiben Törökországban és Lettországban kedvezően alakul minden, ott leszünk a jövő évi Eb-n!
KIAJOBB 2015. 07. 06. Negyeddöntős a magyar lány Wimledonban! Babos Tímeának és párjának már csak három győzelem kell a végső sikerhez!