
kulcsár edina
Ursula von der Leyen ismét Kijevbe látogatott
Havi 200 autót is kaphat Kijev az új törvény értelmében
A balesetnek 16 halálos áldozata van, köztük 2 gyerek.
Többen életüket vesztették a helikopterszerencsétlenségben.
Már biztonságban van az a 35 személy, akiket evakuációs akció keretében menekítenek ki Ukrajnából.
Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, egymás után két nap ezres nagyságrenddel döntve meg a korábbi csúcsot. Péntekre már több mint 14,5 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, az eddig igazolt fertőzöttek összes száma pedig me
Nem kizárt, hogy az anya a 6 éves gyermekével a mélybe vetette magát.
Egyhetes kisbabáját egy bevásárlótáskába tette, majd úgy indult útnak az anyuka.
Robbanástól tartottak a helyiek, kitört a pánik a furcsa látvány miatt.
Az égéstermékek, amelyek szagát érezni lehet a fővárosban, nem tartalmaznak káros vegyi anyagokat.
Megérkezett vasárnap a kijevi Boriszpil légi kikötőbe az a repülőgép, amely hazaszállította az Iránban rakétával lelőtt utasszállító ukrán áldozatainak maradványait.
Óriási a felháborodás, az ukrán járási bírósághoz páncélosok, kommandós egységek vonultak ki a dühöngő tömeg miatt.
Elviselhetetlen bűzre kezdtek panaszkodni a szomszédok, ezért a rendőrök betörték az ajtót. Borzasztó látvány tárult eléjük.
Az ügyben büntetőeljárást indítottak. Az aljas támadó még meg is lopta áldozatát!
A színésznő széles mosollyal az arcán jelentkezett be a budapesti reptérről.
Vajon lesz következménye a felháborító akciónak?
Az egyik leszálló repülőnek a futóművei kiszakadtak és lesodródott a kifutópályáról.
A BL-döntőt este 20:45-kor rendezik, a meccsre fokozott biztonsági előírások lesznek majd érvényben.
Nagylelkű gesztust tett a Real Madrid sztárja.
Tüntetők és rendőrök csaptak össze Kijevben a parlament előtt, miközben a Donyec-medence szakadár ellenőrzés alatti részeinek Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalják.
Egy 30 éves nő és egy 11 éves kislány volt a felvonóban, amikor az váratlanul zuhanni kezdett.