tóth gabi
A színésznõ már nagyon várja, hogy családja megérkezzen, és együtt tölthessenek pár békés napot.
Törőcsik Mari kicsit gyengélkedett csütörtök éjszaka, de reggelre jobban lett, és már javában készül az ünnepekre. A %RIPOST% telefonon érte el a legendát, aki örömmel mesélt a karácsonyi készülődésről.
"Köszönöm az érdeklődést, most jól vagyok, bár nem volt könnyű éjszakám, az igaz… Nem éreztem jól magam, és az orvost is ki kellett hívni hozzám, de reggelre már helyrejöttem, és bízom benne, hogy ez így is marad az ünnepekre”
- kezdte a színésznő, aki családja körében ünnepel majd.
"A házban már nagy a készülődés. Bár nem én készítem a karácsonyi menüt, de már érzem az ünnepi hangulatot. Minden készen áll, csak a lányom és a férje hiányzik, akik szenteste érkeznek Velembe, hogy együtt töltsük az ünnepeket. A tervek szerint huszonnegyedikén együtt díszítjük fel a fát, vacsorára pedig természetesen halászlé lesz a menü.
Nekem csak az a dolgom, hogy összeszedjem magam szentestére…
– mondta a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művésznő. Hogy ki az, aki szenteste nem ül majd a velemi ház asztalánál, azt megtudhatod a %RIPOST% napilap pénteki számából.