Létrehozva: 2018.05.16.

Tejmérgezési botrány: még egy dobozt sem vizsgáltak meg

Egyelõre csak a vevõk elmondásaira alapozzák, hogy nincs szennyezõdés a tejben, ugyanis a zsaroló által említett dobozokat kivonták a forgalomból, és a rendõrség lefoglalta. Mint a Ripost megírta, zsarolólevelet kapott több áruházlánc és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) is egy ismeretlentõl, aki azt állítja, hogy szennyezõ anyagot juttatott különbözõ márkájú tejekbe.

Szerző Ripost

10 millió forintos kárt okozott a zsaroló, és ha elkapják, ezt behajthatják rajta! Tehát nemcsak a zsarolás és a közveszéllyel riogatás miatt vonhatják felelősségre, hanem az anyagi kárt is meg kell majd térítenie. Az üzletek polcairól lefoglalt 40 ezer liter UHT-tejet raktárokba helyezték, de a %Ripost% megtudta, hogy még nem vizsgálták át őket.

- A rendőrség dönt majd arról, mi legyen a lefoglalt termékekkel. De, mivel hatalmas mennyiségről beszélünk, ezért a tétel nagysága és a vizsgálat költségei miatt mérlegelnie kell az élelmiszer tulajdonosának a vizsgálat lehetőségét. Egyelőre szennyezett tejet nem találtunk, ami azt jelenti, hogy egy vásárló se hozott vissza sérült tejet, és emberi megbetegedésről sem tájékoztattak bennünket – nyilatkozta dr. Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője a %Ripost%-nak. 

- Az már biztos, hogy az üzletek polcain nem lehet szennyezett tej, mivel azokat az üzemeltetők leszedették, és a helyükre az új szállítmányból tettek. De továbbra is fenyegetésként kezeljük az ügyet – tette hozzá.

A %Ripost% információi szerint öt áruházlánc érintett, közülük az Auchan és a Spar már jelezte a vásárlók felé a szennyezés lehetőségét. Dr. Helik Ferenc elmondta, hogy minden vállalkozás saját, egyedi módszere szerint hajtotta végre a vásárlók tájékoztatását.

- Tudomásom szerint már a többi áruházlánc is kifüggesztette a tejespolcaihoz a figyelmeztetést. Az Auchan például még SMS-ben is értesítette a hűségkártyás vevőit a problémáról.

A legfontosabb, hogy a vevők nehogy azt higgyék, hogy nem szabad a magyar termékeket megvenni! A magyar termékek továbbra is kiválóak, a mi esetünkben sem állt le a szállítás – mondta el a %Ripost% kérdésére Mélykúti Tibor, az egyik legnagyobb magyar gyártó, az Alföldi Tej Kft. igazgatója.  A zsaroló, ha szennyezett is, már az üzletekben tehette – azokat pedig már levették a polcról. Az igazgató szerint lehet, hogy a régóta zajló „tejháborúnak” is köze lehet a mostani botrányhoz.

Mint ahogy megírtuk, rég óta zajlik a „harc” a hazai termelők és az importőrök között a külföldről behozott, irreálisan olcsó UHT-tejek miatt. Tavaly szeptemberben a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács bejelentést tett az adóhatóságnál és a Nébihnél, mert szerintük csak áfacsalással vagy hígítással tudják ennyire olcsón adni a tejet.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast