Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.05.24.

Megdöbbentő változás: így szabadult a szőke modell kegyetlen gyilkosa

Jó magaviseletéért feltételesen szabadlábra helyezték T. Adriennt, aki tíz évvel ezelõtt féltékenységbõl brutális kegyetlenséggel megölte a legjobb barátnõjét...

A szép Dézi modellként dolgozott, és korábban B.
Lászlóval járt. Adrienn éppen ezért volt rá féltékeny, és bizonyítani
akarta, hogy a férfi immár csak az övé: elcsalták és 58 késszúrással
megölték Dézit. Az még a tárgyalás során sem tisztázódott, pontosan
melyikük hányszor szúrt, egymás ellen vallottak.


A még ma is mindössze harmincéves Adrienn a börtönben
megváltozott, így szabadulhatott két évvel a büntetése lejárta előtt feltételesen.
Az egykor vékony gogo táncos felszedett pár kilót a
börtönben, és bár a családja mindvégig tartotta vele a kapcsolatot,
senki sem várta, amikor tegnap hajnalban kilépett az egri börtön
kapuján
. Úgy tudjuk, a szüleihez ment haza Salgótarjánba, édesanyja
és édesapja végig kitartott mellette. Adrienn a börtönben
leérettségizett, majd felvették az Eszterházy Károly Főiskola emberi erőforrás szakára
. Adrienn kislányként is jól tanult, de hetedikes korában rossz társaságba keveredett, kicsúszott a szülői a szülői ellenőrzés alól: drogozni kezdett, szerencsét próbált a modellvilágban, bárokban táncolt. Elfogása után döbbent rá, mit tett, és megfogadta: változtat az életén. Ügyvédjének, Kamarás Péternek leveleket írt a börtönből, amikben úgy fogalmazott:

hálás azért, hogy börtönbe került, úgy érzi, talán már nem is élne, ha nem ítélik el, végzett volna vele életmódja és a kábítószer.

Így azonban módja nyílt arra, hogy új életet kezdjen.
- Ügyfelem a jó magaviseletének köszönhetően feltételesen szabadult
– erősítette meg a Ripostnak Kamarás Péter. - Több levelet írt nekem,
ezekben arról is beszámolt, hogy a börtönben példás a magatartása,
tanul és megtért, a börtön egyházi kórusában énekelt.

Adrienn egykori barátja és bűntársa jövőre szabadulhat, információink
szerint a fiatalok már nem tartják a kapcsolatot. Adrienn egyébként
épp a főiskola miatt került át a kalocsai börtönből Egerbe. Most már
csak rajta múlik, hogyan illeszkedik be a társadalomba.

origo.hu

Puccs Zelenszkij ellen, két ukrán ezredes is a lázadók között

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Mágneses vihar: reagált a Budapest Airport, kiderült, lesznek-e járatkésések a ferihegyi repülőtéren

metropol.hu

És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili Berlinben, kiderültek a befektetők sötét üzelmei

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoltán átlépett egy határt! Nincs visszaút

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon