Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.10.17.

Magyar csapat nyerheti az angol bajnokságot

Karnyújtásnyira került a magyar OXXO Racing Team az angol kamion bajnokság trófeájának megszerzésétõl.

Szerző SK

A brit pilótával, Ryan Smith-szel versenyző csapat a bajnokság utolsó előtti, Pembreyben megrendezett futamát két győzelemmel és egy második helyezéssel zárta, megerősítve első helyét a bajnokság tabelláján. Az OXXO Racing Team piros-fehér-zöldre festett kamionnal gurult pályára, hogy ezzel is kifejezze nemzeti hovatartozását. 

"A csehországi EB futam után sokat dolgoztunk, hogy ennek a pályának megfelelően készítsük fel az autót. Ezúton is köszönöm Bakó Csabinak, hogy iránymutatásával Jázmin névre keresztelt kamionunk kifogástalan állapotban érkezett meg Pembreybe, nagyon jó volt vezetni. Jól ismerem ezt a pályát, hiszen gyakran tesztelünk itt. Külön öröm számomra, hogy nemcsak az edzés, de a verseny során is sikerült megdöntenem a pályarekordot"

- nyilatkozta Ryan Smith, aki kiemelte technikusa, Jobbágy Ákos munkáját.

Az OXXO Racing Team a Pembrey-ben elért eredménnyel még inkább megerősítette első helyét az angol kamion bajnokságban, tovább növelve annak esélyét, hogy a tavalyi év után ismét megszerezze az angol bajnoki trófeát.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból