Létrehozva: 2016.10.30.

Sokk: újabb terrortámadást követett el az Iszlám Állam Németországban

Az Iszlám Állam beismerte, hogy õk követték el azt a támadást, ami elõtt két hete értetlenül áll a német rendõrség...

Két héttel ezelőtt egy 16 éves fiút agyon szurkáltak egy hamburgi parkban. A rendőrség értetlenül állt az eset előtt, még nyomuk sem volt, amin elindulhattak volna. A rettegett terrorszervezet, az Iszlám Állam elismerte, hogy ők a ölték meg a tinédzser.

Romantika a parkban

Október 16-án este 10 órakor egy fiatal pár a Kennedy-híd közelében, a folyóparton romantikázott. A semmiből egyszer csak  egy ismeretlen lépett a hátuk mögé, majd a fiút többször hátba döfte, míg a 15 éves lányt a vízbe lökte - írja a Bild. A fiatal lány sokkos állapotban a partra mászott, majd értesítette a hatóságokat. A 16 éves Victoron azonban már a rohammentők sem tudtak segíteni. Valószínűleg a fiú az Iszlám Állam első halálos áldozata Németországban.

Tehetetlen volt a rendőrség

Bár a nyomozók elkezdtek keresni egy 23-25 év körüli, mediterrán kinézetű férfit, aki barna pulóvert viselt, de lényegében vaksötétben tapogatóztak. A terrorszervezet két héttel a merénylet után írásban vállalta a felelősséget Victor haláláért.

A német hatóságok attól tartanak, hogy a szabadlábon lévő gyilkos újra bármikor lecsaphat az országban...

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át