Létrehozva: 2017.04.19.

Hoppá, lehet, hogy újra bepasizott Aleska?

Már fél éve annak, hogy szakított korábbi partnerével, Attilával, akivel több mint egy év együttlét után belátták, hogy szerelmük a vége felé már inkább barátsággá szelídült. Mostanra viszont nagyon úgy tûnik, hogy Sáfrány Emese, azaz Aleska újra boldog...

„Az összeköltözésünk után döbbentünk rá Attilával, hogy hosszú távon nem tudunk együtt lenni, így el is búcsúztunk egymástól – kezdte Sáfrány Emese a %RIPOST%-nak. – Azóta is egyedül élek. Az első időkben nem éreztem, hogy szükségem lenne egy kapcsolatra, de ha egy nőről kiderül, hogy szingli, elkerülhetetlenül felbukkannak a hódolók.”

Emese pár hónappal később félig viccből, félig kalandvágyból maga döntött úgy, hogy kipróbál egy mobilos társkereső alkalmazást, hátha szembejön vele valaki...

„Eleinte szkeptikus voltam az egésszel kapcsolatban, de végül pozitívan csalódtam. Nem sok mindenkivel találkoztam, de úgy érzem, hogy talán a megfelelő ember is közöttük van, és remélem, hogy már belátható közelségbe került a boldogság”mondta visszafogottan Emese, aki konkrét személyt ugyan nem említett, de a megosztott fotói alapján biztosak lehetünk benne, hogy már nem egyedül vesz részt szabadidős programjain...

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

magyarnemzet.hu

Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt