Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.06.06.

Holttestet húztak ki a Dunából, sikerült azonosítani az áldozatot

A rendõrség már tudja, ki az áldozat, akit a folyóban találtak: egy dunaújvárosi férfi teste került elõ Paksnál.

Szerző RIPOST

Egyre több holttest került elő a folyókból az utóbbi időben, ennek oka nem véletlen: télen a fagyok, nyáron a vizek szednek áldozatokat. Legutóbb Paksnál, a Dunából került elő egy emberi test, a rendőrség napokig nem tudta, hogy kit találtak meg május 31-én. A police.hu adatbázisa szerint az áldozat 166-170 centis, sovány testalkatú, vörös hajú és kék szemű. A ruháját részletesen leírták, ám a nemét és valószínűsíthető életkorát nem közölték.

A %RIPOST% megkereste a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot a holttest megtalálásának körülményeiről, a sajtóosztály tájékoztatása szerint a napokban sikerült azonosítani az áldozatot.

„A mentők tettek bejelentést a rendőrségre, hogy a Duna jobb partján, Paks térségében egy holttestet sodort a part közelébe a víz. A rendőrség munkatársai a helyszínre vonultak, ahol szemle keretében vizsgálódtak. A helyszíni szemle során az elhunyt személyazonosságát nem sikerült megállapítani. Később derült ki, hogy egy 76 éves, dunaújvárosi férfi az áldozat”

– reagált a %RIPOST%-nak Komlósiné Kiss Anett őrnagy, aki elmondta: kizárták a gyilkosságot, ám az nem derült ki, mitől halt meg a férfi.

A halál beálltának pontos okát igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség

– közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a Dortmund

life.hu

Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon