Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.05.22.

Ez durva: Saját embere húzta le Galambos Lajost

Sokaknak leesett az álla kedden délelõtt a bíróságon, ahol két halasztás után végre elkezdõdhetett Galambos Lajos és társai közmûlopási pere.

Galambos Lajos büntetőperének egyik sarokköve a vesztegetési vád, amivel kapcsolatban egészen meglepő fordulat állt be, miután felolvasták a harmadrendű vádlott korábban tett, most fenntartott vallomását.

A férfi, az ügyben érintett tatai lakópark közös képviselőjeként érintett a megvesztegetés ügyében, mivel a vád szerint, ő közvetített az E-On ellenőre és Galambos Lajos között, amikor megállapodtak fejenként 250 ezer forint készpénzben melynek fejében a szolgáltató emberei szemet hunynak az ingatlanban feltárt visszásságok felett.

A vádlott vallomásából kiderült, hogy ő valójában csak kihasználta az ellenőrök megjelenését és Lajcsinak csak hazudta, hogy pénzért hajlandóak "félrenézni". Azt állította, hogy akkoriban anyagi gondokkal küzdött, mivel nem sokkal korábban szabadult fél éves előzetes letartóztatásából, ezért élt a kínálkozó lehetőséggel.

Az ügy harmadrendű vádlottja, vallomásában arról is beszélt, hogy az átverésért már bocsánatot kért Lajcsitól és egy karácsonyi buli alkalmával vissza is fizette neki a félmillió forintot. Hozzátette, hogy akkoriban nem volt tudomása róla, hogy Galambos telefonját már lehallgatják, így nem gondolta, hogy a beszélgetésük később egy perben kerül elő mint bizonyíték egy vesztegetési vádban.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”