Létrehozva: 2019.06.24.

Áll a bál a Forma-1-ben, Hamilton kipakolt

Már a gyõzteseket is zavarja a dögunalom. Mindenkit kiakasztottak a Francia Nagydíjon történtek, pontosabban a nem történtek.

Dögunalmas lett a Forma-1, és nem csak a Mercedes egyeduralma miatt. A vasárnapi Francia Nagydíjon is kettős győzelmet aratott a Lewis Hamilton, Valtteri Bottas páros, és még az egyéni és konstruktőri vb-címvédés felé száguldók is hiányolják az izgalmakat a versenyekről.

 

"Megint szép győzelmet arattunk, ez egyike volt az igazán jó hétvégéknek. Más kérdés, hogy

a nézők szempontjából sajnálatos a dominanciánk. Mi is izgalmasabb futamokat akarunk

- nyilatkozta például Toto Wolff, a Mercedes motorsportfőnöke.

Ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton még messzebbre ment a sima rajt-cél győzelme után. Az idei két második helye mellé már a hatodik sikerét arató címvédő természetesen elégedett volt az eredménnyel, de még így is kiakadt az unalmas verseny(ek) miatt.

Megértem, akik szerint unalmas. De ne a pilótákra mutogassanak, nem mi hozzuk a szabályokat,

és semmi közünk a pénzek elosztásához meg ehhez az egészhez. A vezetőkre kéne nyomást gyakorolnunk, hogy rendes munkát végezzenek. Szerintem meg is próbálják ezt, de sok-sok éve rossz döntéseket hoznak"

- fakadt ki a Forma-1 első számú sztárja, aki nyolc futam után 36 ponttal vezet csapattársa, Bottas, és 76-tal a ferraris Sebastian Vettel előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Nem a tisztítószeren múlik a siker – így lesz ragyogó és csíkmentes az ablaküveg

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

KIAJOBB

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

KIAJOBB

Oda Szoboszlai nagy álma? Újabb fronton bukott el a Liverpool

KIAJOBB

Szoboszlait nem kímélik a szurkolók; felismered a magyar sztársportolót?