Krausz Gábor
A fiatal életét már a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni.
Egy gyermek hirtelen halála a világ minden táján megrázó esemény. A szülőknek, a barátoknak, a családnak, az ismerősöknek egyik pillanatról a másikra kell elfogadniuk a kegyetlen tényt: nincs többé egy gyönyörű lélek, aki még épp, csak hogy belekóstolhatott az élet csodáiba. Épp ilyen tragikus körülmények között vesztette életét szombaton, április 19-én az ausztráliai Laidley településén az a 12 éves Summah Richard, akit e-rollerezés közben ért a halál, miután egy autó elgázolta őt. A fiatalhoz a balesetet követően azonnal mentőt hívtak, ám az életét már nem lehetett megmenteni: még a helyszínen elhunytnak nyilvánították. Édesanyja, Teigan legjobb barátnője, Stacy Ardrey úgy emlékezett meg a kislányról, mint valakiről, aki tele volt energiával és igazi vibráló személyiséggel rendelkezett.
Summah olyasvalaki volt, aki a jelenlétével felvillanyozta a szobát. Imádta a kalandokat, izgatottan vetette magát bele a dolgokba, mosolya mindig csínytevésről árulkodott. Nem ismert határokat
– közölte az ismerős, hozzátéve: a tini szemei mindig kedvességgel és szeretettel voltak teli, és ezen érzéseket nem félt titkolni.
Mélyen törődött másokkal, kimutatta a szeretetét, amit könnyen érezni lehetett. Ragadós mosolya és kedves lelke örökké az emlékeinkben él majd. Mindig is az lesz, akitől mindenki mosolyra derült. Summah, drága angyalunk, örökké emlékezni fogunk rád, a szívünkbe zártunk téged. Hiányozni fogsz, de sosem felejtünk!
A helyi hatóságok a tragikus baleset miatt azonnal nyomozásba kezdtek, hogy tisztázzák, pontosan mi is történt azon a végzetes délutánon – írja a Mirror.