Létrehozva: 2017.07.06.

Fordulat a negyedikről kizuhan kislány ügyében: meglepő dolgot tettek a szülők

Elutaztak Londonba a negyedik emeletrõl kizuhant 3 éves kislány, Pannika szülei, az utazás elõtt azonban meglepõ döntést hoztak...

A szülők abban bíznak, hogy ez a drasztikus környezetváltozás segít, hogy feldolgozzák gyermekük halálát. A tragédia után a család minden kapcsolatot megszakított a kereszt­anyával. Amellett, hogy hallani sem akarnak az asszonyról, a pár be is perli a nőt, akit a rendőrség korábban gyanúsítottként hallgatott ki, húszmillió forintot követelnek.

Valóban kártérítési pert indítunk, hiszen védenceim a legdrágább kincsüket veszítették el a nő gondatlansága miatt – közölte dr. Lichy József, a család jogi képviseletét ellátó ügyvéd a Blikkel.

Ám a rendőrségi ügy és a kártérítési per mellett nagy valószínűséggel a gyámhivatal vizsgálatával is szembe kell majd néznie a keresztanyának.

A védőügyvéd ugyanis megbízást kapott arra is a gyászoló szülőktől, hogy a gyámhiva­talhoz forduljon, mégpedig azért, hogy a szakemberek vizsgálják felül, hogy aki ilyet tett, képes-e a saját gyermekét megfelelően felügyelni és ellátni.

Nagyot változott azóta a viselkedése, neki és a családjának is. A szülők több telefonhívást is kaptak a rokonaitól, azzal, hogy Anasztázia és Tamás is hibásak, hiszen tudták, hogy Niki korábban el fog jönni, és magára hagyja majd a kislányt. Ez azonban nem igaz!szögezte le a család egyik közeli ismerőse.

A szülők ugyanabban a gyárban, éjszakai műszakban dolgoztak május huszadikán, ezért megbeszélték Panni keresztanyjával, hogy ő vigyáz a kislányra. A nő azonban előbb eljött a lakásból, a gyereket magára hagyta. A pici fel­riadt a tetőtéri lakásban. Felvette a gumicsizmáját, egy széket tolt az ablakhoz, felállt a ra­diátorra, aztán kizuhant a negyedik emeleti tetőablakból.

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről