Létrehozva: 2017.02.26.

Háborús hangok, területeket követelnek vissza Németországtól

Érdekes követeléssel állt elõ Soren Espersen, a dán Néppárt elnökhelyettese. Egy nyilatkozatában kijelentette, hogy a Schleswig régió déli részét vissza kellene csatolni a németektõl Dániához.

Az elmúlt évszázadokban folyamatos harcokhoz vezetett a dánok és a németek között a schleswigi terület hovatartozása. A kereskedelmileg igen fontos tartományért utoljára 1864-ben volt háború (a II. schleswigi háború), ekkor a dánok megpróbálták beolvasztani Schleswiget, de az Északnémet Szövetség újra legyőzte őket. A mai határokat 1920-ban jelölték ki, ekkor tartottak népszavazást a tartomány vegyes etnikumú részeiben.

A döntésbe az évtizedek alatt mindenki belenyugodott, ám Soren Espersen dán néppárti politikus ismét elővette a kényes témát. Egy interjúban ugyanis úgy fogalmazott: szeretnénk, ha Dánia az Eider folyóig érne, ez egy örök vágy és álom. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a Németországhoz tartozó Schleswig területet visszacsatolják Dániához.

Espersen hozzátette: nem kell a határon tankcsatára számítani, az ugyanis nem vezetne sehova.

Politikai szakértők sem értik, hogy a néppárti politikusnak mi volt a célja a nyilatkozattal, a legvalószínűbb azonban, hogy a „nagy Dániáról” álmodó szavazókat szeretné a pártja mögé állítani. Németország hivatalosan nem is reagált a felvetésre, a német lapok azonban egyöntetűen kijelentették:

Schleswiget nem adjuk!   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat