Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.05.25.

Bálint gazda vallomása: Felkészültem a halálra

Még mindig hihetetlen népszerûségnek örvend az ország Bálint gazdája, akinek munkásságán generációk nõttek fel.

Gyuri bácsit a Facebookon több mint 420 ezren követik, és unokájával együtt saját honlapja is van, és tele van a naptára. Július 28-án lesz a 99. születésnapja, de arra csak annyit mond: várjunk még azzal…

Amikor először kerestük telefonon Bálint gazdát, a felesége, Antónia vette fel, mert éppen aludt a férje. Később, amikor visszahívtuk, már a megszokott derűs hangján szólt bele a telefonba: "Elnézést ebben a matuzsálemi korban már megengedem magamnak, hogy nagyon ritkán lefeküdjek aludni…" Így kezdődik a beszélgetésünk, Gyuri bácsi csak mesél és mesél. Nagyon kalandos élete volt, ahogy ő fogalmaz: Keserédes éveim.

Volt az életemben minden, ami belefér 98 esztendőbe

– mondta a %RIPOST%-nak a kertészmérnök. "Viszontagság, szegénység, megpróbáltatások, csalódások. De ezt ellensúlyozza az, hogy mai napig ennyien szeretnek, hogy megállítanak az utcán tanácsot kérni, vagy csak pár kedves szót mondani. Tehát összességében szerencsésnek mondhatom magam. Megtanultam, hogy nem szabad búslakodni, csak derűsnek szabad lenni. Szerintem ennek és a feleségeimnek, a szerető családomnak köszönhetem, hogy még mindig életben vagyok, és még mindig dolgozom."

S ha már a házasságra és a családra terelődik a szó, Gyuri bácsi hangjában huncutság bujkál.

Gondolta volna rólam, hogy az első feleségemet kétszer vettem el?

– kérdezi nevetve Bálint gazda. "Az első feleségemről csak jót tudok mondani, csak nem lehetett vele együtt élni. Elváltunk, de két év után újra összeházasodtunk, de sajnos újra válás lett a vége. De még most is viszek évente többször a sírjára virágot. Aztán megismerkedtem Edittel, akivel harmincöt évig éltünk boldogságban, de egy hosszú betegség után elvesztettem. Nagyon magányos voltam, így hetvennyolc évesen elhívtam randizni a könyveim szerkesztőét, Antóniát, majd feleségül vettem. És azóta is boldogan élünk, pedig eleinte féltem, hogy a huszonhét év korkülönbség gondot okoz majd. De nem, szépen élünk.”

Gyuri bácsi büszke arra, hogy fia, János és unokája, András is beleszeretett annyira a növényekbe, természetbe, hogy mindketten kertészmérnökök lettek. Sőt mint ő is, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem dékánjai voltak.

"A már házas unokám szoktam mondani, hogy: ózsdi vagy, Gyuri nagypapa" – mesélte nevetve Bálint gazda. "Közösen kezeljük a Facebook-oldalamat és a honlapomat is. Mindig mondja, modernebb címeket kell adni a cikkeknek. Egyébként a dédunokám is örökölte a növények szeretetét, már meg tudja különböztetni az ehető és gyilkos gombákat. Annyi szeretetet kapok tőle, de sajnos már nem tudok úgy játszani vele.”

Amikor arról kérdezzük, hogy mit kíván a 99. születésnapjára, tömören válaszol: "Hogy megéljem! De ha nem, az sem baj, nem tudom, és nem is akarom letagadni a koromat! Felkészültem a halálra…"

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb