Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.08.25.

A tévében harcol egymással a válófélben levő magyar sztárpár!

A házaspár tagjai hónapokkal ezelõtt döntöttek a válás mellett, most mégis a televízió képernyõjén folytatják tovább örökös rivalizálásukat.

Õsszel élő adásokban csap össze egymással Polyák Lilla és Homonnay Zsolt. A válófélben levő házaspár tagjai ugyanis mindketten szerepet kaptak a TV2 Sztárban Sztár című szuperprodukciójában. A feladatot pedig örömmel vállalták el, miután a szakítás ellenére sikerült jó viszonyban maradniuk egymással.

"Ez talán azok számára lehet furcsa, akik sosem dolgoztak együtt a párjukkal. A kapcsolatunk végével a közös koncerteket befejeztük, de több darabban jelenleg is együtt játszunk" – árulta el Polyák Lilla a Borsnak.

A házaspárnak annak ellenére ilyen baráti a viszonya, hogy a szakítás után mindketten a színház berkein belül találtak párra: Polyák Lilla kedvese Gömöri Máté színész, míg Homonnay Zsolt egy táncoslánnyal jött össze.

"Mátéval stabil a kapcsolatunk, pontosan tudja, meddig tart a munka és hol kezdődik a mi közös világunk. 

Az is előfordult már, hogy Zsolt barátnője és Máté beszélték meg, kinél lesznek a gyerekeink másnap délután.

Igazi színes családként működünk, egyre harmonikusabban."

Lilla útjában ráadásul már semmi nem áll, így térdszalagszakadása ellenére most már biztosan elkezdi a versenyt, ebben pedig új kedvese és gyermekei is támogatják.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili Berlinben, kiderültek a befektetők sötét üzelmei

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”