Létrehozva: 2017.10.07.

Kiderült az igazság, hány évesen vegyünk a gyereknek mobiltelefont

Bill Gates a gyerekeinek 14 éves korukig nem adott okostelefont. Te hogy vagy ezzel a kérdéssel? Sok érv szól mellette, de ellene is. Az egészségkárosító hatásáról még vitatkoznak az orvosok, de már egyre gyakoribbak a súlyos betegségek a legkisebbek körében is.

Gyerekeink születésüktől fogva azt látják, hogy mindenki mobilt tart a kezében. Azon beszélget anya a nagyival, a barátnőivel, aput is folyton keresik. A nagyobb testvérek játékokat nyomogatnak rajta, a kamaszok zenét hallgatnak. Az utcán, a metrón mindenki a mobiljába mélyed. A kicsik beleszületnek az adathordozók mindennapos jelenlétébe.

Teljesen természetesnek tartják, hogy ők is megismerkedjenek velük. Ha a kezükbe adod, elképesztő gyorsasággal sajátítják el a kezelését.

 

 A szakemberek szerint 8 éves korig ne adjunk mobiltelefont a gyerek kezébe. A mobilkészülék káros hatásairól folyamatosan olvashatunk, mégis alapos, tudományos kutatás, megbízható eredmény még nem született ebben a témában. Tény, hogy a gyereknek kisebb a feje, a telefont füléhez tartva közel kerül az agyhoz, és annak nagyobb területét éri a sugárzás. Az idegrendszerük sincs teljesen kifejlődve, arra is károsan hathat.

Más európai országokban, például Németországban már majdnem minden első osztályos gyerek rendelkezik mobiltelefonnal. Belgiumban ellenben a gyerekorvosok egymással összefogva tiltakoznak az ellen, hogy 16 éves kora előtt mobilt adjunk a gyerek kezébe! Az agyat érő súlyos egészségkárosító hatásra hivatkoznak.

AMI MELLETTE SZÓL:

Elérhetőség

A szülőnek megnyugtató, hogy bármikor el tudja érni a csemetéjét, és a gyereknek is jó, hogy szükség esetén segítséget kérhet. Utcai telefonfülkét egyre nehezebb találni, pláne olyat, amelyik működik. 

Tanulás

Az okostelefonnal a tananyagot kiegészítő információkat szerezhet, ha eltéved, a Google térkép segítségével tájékozódhat.

Élmény

Megörökíthet boldog pillanatokat, érdekes, vicces látnivalókat. A fotózás kicsi korban is nagy élmény.

AMI ELLENE SZÓL:

Kezelhetetlen információáramlás

Az okostelefonnal durván kitárul előtte a világ. Mivel rendkívül ügyesen kezeli, pillanatok alatt kiismeri magát. Olyan sebességgel és olyan információk ömlenek rá, amit nem tud kezelni, helyére tenni. Megzavarja, felboríthatja az egyensúlyát. Akárcsak a felnőtteknél, náluk is kialakulhat az internetes függőség. Veszélybe kerül ezzel a későbbi normális életvezetés, a bensőséges emberi kapcsolatok kialakítása.

Gyerekkorban játsszon kint a szabadban, a barátaival.

Elszabadulhat a telefonszámla

A legkisebbek nem ismerik a pénz értékét. Nem felfogható számukra, hogy valami „sokba kerül”. Ezért csakis a feltöltőkártyás telefon jöhet szóba. Addig ne kapjon számlás telefont, vagy később okostelefont, amíg a zsebpénzét sem kezeli okosan. Ha már megérti, hogy mindenért fizetni kell, és az ár-érték arányokat is felfogja, akkor le lehet vele ülni, tervet készíteni a használatában: a hívás, az sms árát hasonlítsátok össze. Nézzétek meg, mire elég az előfizetés, és ha lemeríti, mivel jár. Ellenkező esetben hatalmas telefonszámlákat fogsz kapni, és még meg se büntetheted érte a gyereket. Ez a te felelősséged!

Ha nem rögzíted, milyen számokat hívhat kizárólag, akkor érdemes feltöltőkártyás telefont venni. Ha hosszabb a mondanivalója, a szülők visszahívják. Így nem csinálhat még véletlenül sem nagy számlákat.

Nem tud rá vigyázni

A nagyon kicsi gyerek nem veszi észre, ha kiejti a zsebéből, vagy elfelejti, hol hagyta. A suliban a nagyobb, agresszívabb gyerekek ellophatják vagy erőszakkal elvehetik tőle. Minél jobb a márka, annál inkább csábítja a tolvajokat. Ezért is érdemes olcsó, egyszerű készüléket a kezébe adni.

Rivalizálás

Itt kerül képbe az „enyém szuperebb, tehát én jobb fej vagyok” című iskolai konfliktus. Itt aztán határ a csillagos ég. Ha nem a gyerekedé a legújabb, legdrágább típus, máris vesztésre áll. Ebbe a csapdába nem szabad belemenni. Komoly személyiségfejlődési hibák alakulhatnak ki miatta. Az egyedüli megoldás: pici korától magasabb értékrendre tanítani a gyereket. A minőségi idő, amit eltöltesz vele, a kirándulások, a focizás, később a színház olyan önértékelést, magabiztosságot ad a gyereknek, amit nem lehet kikezdeni a státusz szimbólumok miatti rivalizálással.

Kor szerint

6 éves kor alatt ne adj mobiltelefont vagy más adathordozót a gyerek kezébe

6-7 éves: Ha a családban nincs vonalas telefon, akkor érthető, hogy a tagjai, a kicsik is mobilon keresztül érintkeznek egymással. Ha a gyerek több órát tartózkodik egyedül otthon, szükség van a telefonra.

Vigyék magukkal az iskolába? Ha oda-vissza a szülő kíséri a gyereket, ne vigye magával. Ha netán sürgős felhívni a szülőt, meg lehet kérni a tanítónénit. Ám ha 6-7 évesen elég önállónak tartod, hogy egyedül közlekedjen, akkor a mobiltartásra is megérett. Ilyenkor gyerektelefont kapjon, amit csak telefonálásra tud használni. Délután már különórákra jár ide-oda. Egy váratlan helyzet, pl. forgalomváltozás megzavarhatja a kicsit, és nem biztos, hogy jól dönt abban a helyzetben. A megnövekedett forgalom, az utca sok veszélyt tartogat, a közbiztonság már nem ugyanaz, mint régen.

Ha alaptelefon helyett okostelefont adsz egy ilyen kicsi gyerek kezébe, fontos, hogy ne legyen rajta olyan játék, ami függővé teszi.

9-10 éves kortól már viheti magával, mert jobban tud rá vigyázni is. Meg kell vele beszélni, hogy órák alatt némítsa le, és csak a szünetekben használhatja. Net ne legyen a készüléken. Otthon használhatja a wifit.

14-15 éves kortól már előfizetős okostelefont is kaphat. Tisztázni kell azonban a feltételeket: csak a lebeszélhető perceket használhatja beszélgetésre, és a netforgalom is korlátozott legyen.

EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ÉS VÉDEKEZÉS

Fejlődésben lévő gyermekeknél, a fejnek azon oldalán, ahol általában a telefont használják, egyre gyakrabban jelennek meg a következők: agydaganat, fülmirigyrák, hallóidegtumor, hallócsontrák, középfülrák, halántékcsontrák, alsó állkapocs felső részének daganatos elváltozásai.

Fülhallgató

Mutass jó példát, és a gyerkőcöt is tanítsd meg a fülhallgató használatára. Sok, eddig gyerekeknél nem tapasztalt, súlyos betegség kialakulását előzöd meg ezáltal.

Mikor a legnagyobb a sugárzás?

Minél hosszabban használod a készüléket, annál jobban árt. És nem csak a telefonálónak, de a környezetében tartózkodóknak is.

Mozgásban, utazás közben nagyobb adóteljesítmény szükséges a kapcsolattartáshoz, így erősebb a sugárzás is. Ez érinti a telefonálóval egy térben utazókat is. Minél többen használják pl. a metrón a készüléket (akár sms-re, akár telefonálásra), annál szennyezettebb a tér. Az ott utazó, még nagyon érzékeny, kifejletlen idegrendszerrel rendelkező gyermekekre ez katasztrofális hatással lehet.

Káros sugárzás ellen egészséges étrend

Hazánkban, a témával foglalkozó Varga professzor kutatásai alapján a káros sugárzás ellen főleg magas antioxidáns tartalmú növények fogyasztását ajánlja. A cékla, fekete szeder, fekete ribiszke,  fekete berkenye, sárgabarack, sült tök, narancs, csipkebogyó, homoktövis, hagyma, fokhagyma, őszibarack, alma, paprika, káposzta, zeller, brokkoli, petrezselyemgyökér mind ilyenek. Az étrend nagyobb része friss zöldségekből, gyümölcsökből álljon.

Emellett javasolja a EMF harmonizálók használatát, amely a sugárzást 95%-kal képes csökkenteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-