
Búcsúmeccset követelnek a felháborodott szurkolók Fradi-verő legendájuknak
Magyarországon egyetlen klubban játszott a válogatott szélső, akire úgy tekintenek, mint aki méltósággal viselte a csapat mezét. Az Újpest más szerepkörben számítana a játékosra, aki szögre akasztja a futballcipőjét.
Alapos átalakuláson megy keresztül az NB I-ben legutóbb mindössze a hetedik helyen végzett labdarúgócsapat. Az Újpest elköszön hűséges, a drukkerek szemében legendás játékosától, de a továbbiakban is számít rá.

Új Újpest-szerepben
Fiola Attila 35 évesen is folytatja a karrierjét, az egy évvel fiatalabb Simon Krisztián már nem kezdte el a felkészülést az Újpest első csapatával a következő idényre. A klub közölte, hogy a szélső 14 szezon után döntött arról, hogy befejezi profi pályafutását, amely során háromszor nyert Magyar Kupát, egyszer bajnoki bronzérmes lett a lila-fehérekkel. Góllal vette ki a részét az utóbbi időszakban a párharcukat uraló ősi rivális 6-0-s kiütéséből 2010-ben.
− Számomra játékosként a profi labdarúgás véget ér, viszont teljesen nem engedem el a focit. Lehetőséget adott számomra az Újpest vezetősége, hogy a későbbiekben fiatal tehetségeinkkel foglalkozhassak, ami hatalmas esély számomra, ez a szerepkör teljesen megfelelő az én karakteremnek.
Motivál, hogy olyan játékosokat nevelhetünk ki, akik a későbbiekben akár az egész pályafutásukat nálunk töltik el, így a saját példámból kiindulva úgy érzem, sokat segíthetek majd a srácoknak.
Továbbá arra is van esély, hogy a szurkolók láthatnak majd játszani második csapatunk meccsein − mondta a klubnak adott hosszabb interjújában egy kiskaput nyitva hagyva Simon Krisztián.
Búcsúmeccset követelnek
A háromszoros válogatott, súlyos sérülések által sújtott szélső megfordult a holland Feyenoordban és a német 1860 Münchenben is, ám Magyarországon kizárólag az Újpestet erősítette. Összesen 295 tétmérkőzésen lépett pályára lila-fehérben, 45 gólt szerzett, 36 gólpasszt adott. Számára a legemlékezetesebb a Fradi elleni győztes találat 2014 őszéről. A szurkolók magasztalják a játékost, akad, aki szerint Simon a maiak közül talán az egyetlen olyan játékos, aki mindig méltósággal viselte az újpesti mezt. Legendaként, ikonként aposztrofálják, egyöntetűen búcsúmérkőzést követelnek a tiszteletére.
− Igazi példakép vagy, és az utolsó játékosok egyike, aki tudta mit jelentenek a lila-fehér színek, az, hogy milyen Örök hűségesnek lenni a klubhoz és a szurkolókhoz − olvasható az egyik hozzászólás.
Nem tudni, az Újpest FC tervez-e búcsúmérkőzést Simon Krisztiánnak, de ha másképp nem, a tartalékcsapatban - a játékos tervei szerint - még láthatják kedvencüket a drukkerek.






