
Mandula Ádám megfenyegette terhes barátnőjét: "Szégyellem, hogy idáig jutottam mellette!"
Hamarosan életet ad a rapper gyermekének Alexa, a botrányos celeb egykori párja. Mandula Ádám gyermekének édesanyja nemrég a Borsnak tálalt ki exéről, aki a legkegyetlenebb mondattal, örökre elvágta magát a fiatal lánynál.
Mandula Ádám exe, Alexa jelenleg a rapper gyermekével várandós, és most a közösségi oldalán számolt be arról, hogy rendszeres fenyegetéséket kap korábbi párjától. Az édesanya arra kérte a botrányhőst, hogy végleg szálljon ki életükből.

Terhes barátnőjét fenyegeti Mandula Ádám
Gyermekbántalmazási ügye óta egyre csak dagad Mandula Ádám körül a botrány. Néhány napja az énekes volt párja kitálalt bántalmazó kapcsolatukról, melynek végül az vetett véget, hogy Mandula megtagadta születendő gyermekét. Alexa már bánja, hogy beengedte gyermekei életébe az énekest, most azonban azt reméli, várandósságának utolsó napjait békében tudja tölteni, ugyanis már nagyon nehezen alszik, a szülés pedig bármelyik percben beindulhat.
A legjobban azt bánom, hogy a gyermekeimet és a születendő babámat is belekeverte ebbe az egész mérgező világba. Anyaként ezt érzem a legnagyobb hibámnak, és ezt fogom magamnak a legnehezebben megbocsátani. És számomra mindennél többet elárul egy emberről az, amikor a saját, még meg sem született gyermekére azt mondja: „haljon meg”, majd közli az anyával, hogy az sem érdekli, ha az utcán szül meg, csak oldja meg az életét egyedül. Egy igazi apa nem beszél így a saját gyermekéről, és nem hagy magára egy várandós nőt ilyen helyzetben
– nyilatkozta a Borsnak korábban.
Az újabb botrányos szakítás óta Mandula Ádám volt párja TikTok-oldalán árulta el követőinek, hogy a rapper rendszeresen fenyegeti őt. Alexa úgy gondolja, gyermeke apja azért teszi ezt, mert kitálalt a nyilvánosságnak.
Mandula Ádám volt barátnőjét támadják a kommentelők
A fiatal édesanya ugyan maga is bevallotta, hogy már szégyelli, hogy ilyen sokáig kitartott az énekes mellett, mentségére szóljon azonban, hogy Mandula hosszú ideig manipulálta őt.
„Ma már látom, hogy egy érzelmileg romboló ember mellett éltem, aki maga körül mindenkit tönkretesz. Szégyellem magam azért, hogy idáig jutottam mellette, és hogy ennyi ideig hagytam magam manipulálni. De most végre pontot teszek ennek a történetnek a végére” – nyilatkozta, majd hozzátette, nem érti Géczi Bea, Szegedi Fecsó párja, Mandula Ádám első gyermekének anyja miért maradt ilyen sokáig együtt a rapperrel.
Mandula Ádám, a gyerekem apja felhívott azzal, hogy megfenyegessen. Azt találta ki, maga mellé állít több embert, hogy azt terjesszék rólam, hogy fűvel-fával szexelek, mert meg mertem róla szólalni, és elmondtam az igazságot róla. Azt mondta, hogy egy senki vagyok, miközben ő egy hazug, drogos, nőverő, gyerekbántalmazó. Sosem kellene ilyen férfi
– zárta videóját a várandós nő.
A kommentelők azonban nem kímélik Alexát, sokan támadják az édesanyát, amiért gyermekkel ajándékozza meg Mandulát.
Amúgy pszichiátrián a helye ennek a palinak. Vicc nélkül. Ilyen környezetbe hogy engednek kisbabát?
– érkezett egy hozzászólás.
Mondjuk mit várunk egy olyan nőtől, aki ennek a szerencsétlennek szül gyereket??! A Mandulát meg inkább hagyjuk is…
– írta egy Reddit-felhasználó.
Ha lett volna egy kicsi esze is, soha nem is lett volna terhes tőle. De egyébként ennek a csajnak már van két gyereke, nem? Azokat se ő neveli talán
– érkezett egy másik komment.
Szokás szerint tart 3 napig, aztán megint csinálják a közös videókat. Szekunder szégyenérzet
– írta le véleményét egy újabb hozzászóló is.
Alexa családja és barátai sokszor figyelmeztették a kismamát, hogy ne adjon újabb és újabb esélyt Mandula Ádámnak, most csak remélik, hogy ezúttal végleg vége botrányokkal teli kapcsolatuknak.







