Kolovratnik Krisztián: A legjobb együtt lenni a gyerekeimmel

2000-ben diplomázott a Színművészeti Egyetemen, Horvai István és Máté Gábor osztályában. A Vígszínházhoz szerződött, majd hét év után Barcelonába költözött. Kolovratnik Krisztián hazatérve szabadúszó lett. Zenét szerez, fotózik, rendez, filmgyártó céget vezet, és végzett teniszoktató. Két fia van, a feleségével a Hold9 bisztrót vezetik - minderről a hot! magazinnak mesélt.

Kolovratnik Krisztián élete elég szerteágazó

Budai fiú vagy?

A Városmajor mellett laktunk, ott jártam általános iskolába. Voltaképpen szeretek minél közelebb lenni a hegyekhez, a természethez.

Több hangszeren is játszol, ugyanakkor kilencévesen már Földessy Margithoz jártál. A szüleid vittek oda?

A zene születésemtől a mindennapjaim részévé vált. A gyerekkoromat az Operaházban töltöttem édesanyám mellett, aki operaénekes. Ének-zenei általánosba jártam, benne voltam az iskolai énekkarban, a hangszer is szinte kötelező volt, hegedültem, zongoráztam. Aztán később persze lett rock­ze­ne­ka­rom, és minden hangszert ki akartam próbálni. Amikor például ínhüvelygyulladásom volt, és használhatatlan volt a kezem, szájharmonikázni tanultam. Földessy Margitot az élet hozta: a fia az osztálytársam volt. Tíz évig jártam Margithoz. Ez nem színiiskola volt – sokan lettek közülünk ügyvédek, újságírók, orvosok, pilóták. A kreativitásra nevelt, és olyan közösség alakult ki körülötte, hogy nem csupán hétvégén, hanem mindennap együtt akartunk lenni. A gyerekkori barátaim innen vannak, és a mai napig megmaradtunk egymásnak.

„Nagyon kemény négy évünk volt”

Mikor dőlt el, hogy színész leszel?

Ez valahogy természetesnek tűnt. Nem is volt más tervem. Horvai–Máté-osztályba jártam, Máté Gábornak mi voltunk az első osztálya.

Kivel voltál jóban az osztálytársaid közül?

Mindenkivel. Nagyon jó osztályunk volt: Nagy Ervin, Gyuriska, Benkő Nóri, Hujber, Polyák, Pataki Feri – soroljam? Nagyon kemény négy évünk volt, de ez így volt jó.

Egyértelmű volt, hogy a Vígszínházhoz kerülsz?

Ott voltam gyakorlatos. Negyedéves voltam, amikor Alföldi Róbert A vihart rendezte, és tőle kaptam az első nagy szerepemet, Ferdinándot. Végzős egyetemistaként ez fantasztikus érzés volt! Sokat köszönhetek a Vígszínháznak. Persze sokat el is vett tőlem, filmszerepeket például. De a dolgok úgy alakultak, ahogy kellett. Közben, amikor éppen nem próbáltam, elvégeztem egy fotósulit meg az idegenvezető szakot. Minden érdekelt a világból. Sokat utaztam, és fotókiállításaim voltak itthon. Aztán az egyik kiállításomat meghívták Barcelonába; felszálltam a repülőre, és kint is maradtam egy évet. Két El Caminót bicikliztem végig, onnan is lettek barátaim – érdekes módon atomfizikusok, ügyvédek. A fotókiállítás mellett nagy mázlim volt, mert azonnal kaptam filmszerepeket és reklámfilm-lehetőségeket. Ha az ember nyit, az élet ad lehetőségeket.

Voltál azóta Barcelonában?

Sokat járunk Spanyolországba a családdal, itthon nincs nagyon kivel beszélni spanyolul, pedig nagyon nem szeretném elfelejteni a nyelvet. Gyakran spanyolul gondolkodom magamban.

Amikor hazajöttél, mire számítottál?

Semmi másra, mint ami volt. Nekem az egy évem alatt nem szakadt meg a kapcsolatom a hazai színházi élettel; egyrészt fizetés nélküli szabadságon voltam a Vígszínháztól, másrészt amikor Barcelonában éltem, akkor is hazajöttem havonta egy hétre, és azokban a hetekben játszottam itthon a Budapesti Kamaraszínházban Vári Évával a Harold és Maude című darabot.

„Máté Gábor inspirált”

Hogy jött az életedbe a zeneszerzés?

Máté Gábor inspirált. Nagyon hálás vagyok ezért. Az egyetemen a szünetekben mindig zongoráztam. Megkérdezte, miért nem írok zenét a jelenetekhez. És írtam. Aztán színházaknak is dolgoztam, majd a saját filmes cégem mellett tévésorozatoknak és más filmes munkáknak is készítek zenét.

Volt egy időszak, amikor a te korosztályod volt látható minden filmben. Ezekre a szerepekre is közvetlenül hívtak? Van kedvenc filmed az akkor készültek közül?

Az még nagyon más világ volt; nem volt olyan nyár, hogy ne forgattunk volna. Nem tudok most kiemelni egy filmet, de például a 2004-ben bemutatott Mix-et nagyon szerettem. Steven Lovy, a rendező egy ‘56-ban kivándorolt házaspár fia, a történet is egy hasonló életű srácról szól. Kint voltunk vele a Las Vegas-i filmfesztiválon, ott álltam közvetlenül Jack Nicholson mellett. Akkoriban talán nem is értettem, mekkora lehetőségek voltak ezek.

Soha nem akartál játékfilmet rendezni?

Inkább csak nem erőltettem soha. Bár régen szerettem volna felépíteni egy filmgyárat, de amikor kicsit beleláttam, hogy mivel jár mindez, az nem igazán volt ínyemre. Igazából a dokumentumfilmek, ismeretterjesztő sorozatok foglalkoztatnak. Érdekelnek a valós dolgok. Többek között ilyenek is készülnek a Kolorfilmben.

Napjainkban is szerepelsz néhány játékfilmben.

A legutóbbi nagy filmes munkám a Budapest Noir volt. A Semmelweisben keveset forgattam, a Most vagy soha! című filmben pedig én voltam Rottenbiller. De tulajdonképpen a háttérközeg ugyanaz: ugyanazokkal a sminkesekkel, ruhásokkal, operatőrökkel találkoztam, akikkel húsz évvel ezelőtt – nagyon jó emberekkel.

Benne vagy a Játékszín több produkciójában. Hogy érzed ott magad?

Szeretem azt a közeget, és nagyon jókat játszom a Nagyvárosi fényekben, A Da Vinci-kódban, a Hölgyválaszban. Hat-hét estét vagyok színpadon havonta, az nekem pont elég. Így jut idő a családomra. A feleségemmel egy bisztrót vezetünk; ő viszi a szakmai részt, nekem csak az adminisztrációra van időm. De a legjobb együtt lenni a gye­re­keim­mel. A nagyfiam tizennyolc éves, a kisebbik kilenc. Minden időnket együtt töltjük. Imádom velük újra felfedezni a világot.