
Ismerd fel: így próbálnak elérni téged a halott szeretteid
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostA szakértők megfejtették azokat a jeleket, melyekből felismerhetjük, hogy a túlvilági szeretteink kapcsolatba szeretnének lépni velünk.
Bill és Judy Guggenheim 80-as és 90-es évekbeli kutatásaik világítottak rá arra a felismerése, hogy miképpen érzékelhetjük halott szeretteink kapcsolatba lépését.

Így ismerd fel a halott szeretteid üzeneteit!
Természetesen nem mehetünk el amellett sem, hogy ebben a témában rengeteg a szkeptikus, akik nem hisznek ezekben. Azonban Bill és Judy Guggenheim kutatók szerint a halál utáni kapcsolatfelvétel az évek során számos amerikai területen egyre nagyobb figyelmet és komolyságot kapott.
A 1980-as és 1990-es években körülbelül 2000 embert interjúztattak, hogy jobban megértsék az emberek általában mit tartanak a szeretteik kapcsolatfelvételi kísérletének. Általában egy Ouija-tábla, a falon megjelenő baljóslatú írás vagy valamilyen üzenet a párás tükrön kerültek felsorolásra. Megkérdezték azt is a részvevőktől, hogy tapasztaltak-e bármi jelét annak, hogy valójában próbáltak kapcsolatba lépni velük a halott szeretteik.
Becslések szerint 60–120 millió amerikai, vagyis az Egyesült Államok lakosságának 20–40 százaléka élt át egy vagy több halotti kommunikációs élményt
- jegyezte meg az egyik kutató.
A leírások alapján a résztvevők általában stresszhelyzetben, támogatás kérésre, vagy kiemelkedőbb napokon: egy évfordulón érzékelik ezeket. Különösen azt, hogy a mindennapi dolgokat, egyszer csak különös érzékkel élték meg.
Egy bizonyos, jelentőségteljes dal véletlenszerű lejátszása, egy ismerős illat, egy villódzó villanykörte, a meghalt családtaggal kapcsolatos élénk álmok, furcsán viselkedő elektronikai eszközök, az állatok viselkedésének megváltozása, sőt, akár az az érzés is, mintha megérintenének
- hangsúlyozza a kutatás.
A kutatók szerint a halottak, ezért látogatják meg az élőket időnként:
A fizikai testüket elhagyók látogatásainak, kapcsolatfelvételeinek és jeleinek célja, hogy vigaszt, megnyugvást és reményt nyújtsanak szüleiknek, házastársuknak, testvéreiknek, gyermekeiknek, unokáiknak, más családtagjaiknak és barátaiknak
- magyarázták.
A túlvilági üzenetek általában egyszerű szavakkal bírnak : „Jól vagyok”, „Ne aggódj miattam”, „Szeretlek”, és végül „Viszlát”.
A leggyakrabban észrevehető jelek közé tartoznak még a halott személyhez köthető illatok, illetve még a rendkívül élénk álmok is - írja az Unilad.






