5°C
20°C

Alexandra, Erik névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Figyelmeztettek, ha visszamegyek, az életem nehéz lesz” - Hátborzongató halálközeli élményekről érkeztek beszámolók

Létrehozva2026. 05. 18. 21:00

Legyen szó klinikai halálról, vagy másról, sokan kerültek már közel az elmúláshoz. Az alábbi, halálközeli élményekről szóló beszámolóktól neked is biztosan feláll majd a szőr a hátadon!

Halálközeli élményeiket osztották meg az emberek az interneten, amelyekből rögtön kiderült, a tapasztalatok meglehetősen különbözőek. 

Ahogy az életben is, úgy a halálközeli élményben is teljesen más tapasztalatokról számolnak be azok, akik már átélték
Ahogy az életben, úgy a halálközeli élményeket illetően is egészen más tapasztalatokról számoltak be azok, akik már átélték / Fotó: Képünk illusztráció: Unsplash / 

A halálközeli élményeikről számoltak be az érintettek

Akadnak, akik hisznek benne, és vannak olyanok is, akik nem. Sokan megtapasztalták már a halálközeli élményt egy baleset vagy egy egészségügyi vészhelyzet során, amely utólag is borzongással tölti el azokat, akik átestek ezen. Egy, a Redditen feltett kérdésre érkeztek a beszámolók arról, hogy milyen halálközeli élményben volt része a felhasználóknak, és amik meglehetősen eltérőek voltak. Akadt, akinél mindez „teljes sötétséggel” kezdődött, amit egy mély, mindent átható nyugalom kísért, a válaszadó pedig, elmondása szerint, azóta már nem fél a haláltól.

Teljes sötétség, inkább egyfajta üresség. Nem volt ott semmi, csak lebegtem. Mégis rendkívül békés volt. Olyan békés, hogy az már szinte ijesztőnek hatott. Nem is tudtam, hogy az ember ennyire nyugodtnak érezheti magát. Nem érződött az idő múlása, egyszerre léteztem és nem léteztem. Ezért gondolom azt, hogy a halál nem is olyan félelmetes

- írta az illető.

Más ezzel szemben a sötétség mellett tudatában volt annak is, hogy mi történik vele. Mint mondta, tökéletes béke vette őt körül, nem voltak érzelmek, olyan volt, mintha csak az űrben lebegett volna:

Választhattam, hogy maradok így, vagy visszatérek. Előre figyelmeztettek, ha visszamegyek, az életem nehéz lesz, és legalább két évbe telik rendbe hozni. Végül a maradást választottam, és minden figyelmeztetés igaznak bizonyult.

Voltak olyan felhasználók is, akik arról számoltak be, mintha az egész életük lepergett volna a szemük előtt. Az egyikük például arról mesélt, milyen érzés volt megtapasztalni a halál közelségét egy autóbaleset után: 

Klisésnek hangzik, de az egész addigi életem lepergett előttem, majd a balesetet is újra és újra láttam, lassított felvételben, több nézőpontból, még a két autó közül is

 - állította az illető, majd hozzátette, ezután visszatért a volán mögé, majd ismét, teljes sebességgel átélte az egész incidenst.

Hihetetlen élmény volt, még most is kiráz tőle a hideg

- tette hozzá.

Egyesek a híres fehér fényt is megtapasztalták, míg mások ismerős hangokat, alakokat láttak. Akadt olyan is, aki először fehérséget látott, azután homályosan rajzolódott ki előtte egy hatalmas, magas mennyezetű bálterem, ahol halk zene szólt, és alakok mozogtak a táncparketten. 

Éreztem valakinek a jelenlétét magam mellett, habár nem tudtam odanézni. Nem hallottam konkrét szavakat, de megnyugtató üzenetet közvetített. Aztán hirtelen azt hallottam, hogy kinyílik a hálószobám ajtaja, majd egy barátom hangját, aki mintha nagyon távolról azt mondta volna, hogy kórházba visz

- tette hozzá.

Azok közül, akik a klinikai halál állapotából térnek vissza, a Psychology Today szerint legalább 10-20 százalékuk megtapasztalta már a halálközeli élményt. Egy szívleállást túlélőket vizsgáló kutatásban pedig a résztvevők közel 10 százaléka számolt be hasonló tapasztalatról - írta az Unilad.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.