16°C
29°C

Gréta, Margit névnapja

RETRO RÁDIÓ

Miért nem lehet tovább a mentők szóvivője Győrfi Pál?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 06. 10. 18:53
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Így látja az új egészségügyiminiszter.

Szűcs Brigitta lett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új szóvivője – közölte az OMSZ kedd este az MTI-vel. Közleményükben azt írták: az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli. Constantinovits Miklós megbízott főigazgató bejelentette, hogy a szóvivői feladatok ellátásával keddtől Szűcs Brigitta mentőtisztet bízza meg. 

Szűcs Brigitta mentőtiszt 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott az OMSZ kötelékéhez. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett. A kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogad, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és bajtársai továbbképzését is támogatja. 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének tagja és mesterképzésre is készül – olvasható a közleményben.

„A mentőknek egy pillanatra sem celebarcokra, nem intézményvédő reflexekre és nem PR-mondatokra van szükségük” – hangsúlyozza Hegedűs.

Győrfi Pál kommunikációs igazgatói szerepkörből történő távozása nem pusztán személyi változás, hanem egy korszak lezárásának lehetősége is lehet az Országos Mentőszolgálatnál – erről írt Facebook-bejegyzésében Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

A tárcavezető szerint Győrfi Pál nem csupán a mentőszolgálat legismertebb arca volt, hanem hosszú éveken keresztül az intézmény kommunikációs igazgatójaként is meghatározó szerepet játszott abban, miként jelent meg a szervezet a nyilvánosság előtt.

Kedden az Országos Mentőszolgálat új szóvivőt nevezett ki: Constantinovits Miklós megbízott főigazgató döntése alapján a feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt látja el a jövőben. Hegedűs szerint a mentés olyan közszolgáltatás, ahol a hibák, a szervezési problémák vagy a késlekedések akár emberéletekben mérhető következményekkel járhatnak. Éppen ezért úgy véli, a mentőszolgálat kommunikációjának elsődleges feladata nem az intézmény mindenáron történő védelme, hanem a szakmaiság, az átláthatóság és a közbizalom erősítése.

 

A miniszter szerint a hibák elhallgatása vagy a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen azt a bizalmat rombolja, amelynek megőrzése minden egészségügyi intézmény alapvető érdeke. Megfogalmazása szerint a lakosság nem tökéletes rendszereket vár el, hanem olyan intézményeket, amelyek képesek szembenézni saját hibáikkal, tanulnak azokból, és nyíltan kommunikálják a szükséges változtatásokat.

A miniszter bejegyzésében külön kitért Szűcs Brigittára, aki szerinte lehetőséget jelenthet egy új kommunikációs szemlélet meghonosítására.

 

Úgy fogalmazott, hogy egy új szereplő önmagában még nem jelent garanciát a változásra, ugyanakkor esélyt adhat arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja a jövőben inkább magyarázzon és feltárjon, mintsem védekezzen vagy elhallgasson problémákat. Hegedűs Zsolt szerint a valódi fordulathoz nem elegendő vezetőket cserélni vagy szervezeti átalakításokat végrehajtani. Szükség van egy olyan egészségügyi kultúrára is, amely a transzparenciára, a betegbiztonságra, a szakmai alázatra és a hibák őszinte feldolgozására épül.

„Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere. Inkább annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van” – fogalmaz.

„A mentőknek egy pillanatra sem celebarcokra, nem intézményvédő reflexekre és nem PR-mondatokra van szükségük, hanem szakmai, őszinte, emberséges és tanulni képes kommunikációra — olyan hangra, amely egyszerre védi a betegbiztonságot, a dolgozók méltóságát és a közbizalmat.”

Mert – Hegedűs szerint – a bizalom nem abból születik, hogy minden hibát megmagyarázunk, és mindenáron védjük az intézményt vagy annak vezetését. „Hanem abból, hogy végre merünk szembenézni a hibákkal.”

Győrfi Pál jelen állás szerint marad a mentőknél. „Tizennyolc éves kora óta ott dolgozik, és ez önmagában példamutató, méltányolandó életút. Ezt el lehet és el is kell ismerni. De mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el” – zárja írását a miniszter.

Takács Péter volt egészségügyi államtitkár is megszólalt azt követően, hogy leváltották Győrfi Pált az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról. A politikus közösségi oldalán élesen bírálta a döntést, és politikai indíttatást sejt a háttérben.

Takács szerint nehéz szakmai okokkal magyarázni a menesztést, hiszen Győrfi Pál hosszú évek óta a magyar mentésügy egyik legismertebb és legnépszerűbb arca volt. Bejegyzésében azt írta, a szóvivő mindig precíz, tényszerű tájékoztatást adott, és emberek százezrei bíztak a szavában. A volt államtitkár úgy fogalmazott, bár egy új kormányzatnak joga van lecserélni az intézmények vezetőit, szerinte elfogadhatatlan, ha a változások olyanokra is kiterjednek, akik nem politikai szereplőként, hanem szakemberként végezték a munkájukat.

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon?” – tette fel a kérdést, majd egy személyes hangvételű üzenettel is búcsúzott Győrfi Páltól.

A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató jelentette be. Ezzel egy korszak is lezárul, hiszen az ország egyik legismertebb szóvivője, Győrfi Pál átadja a stafétát az utódjának.

Az OMSZ ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Győrfi Pál nem távozik a szervezettől, továbbra is a mentőszolgálat állományában marad. A közleményben a szervezet köszönetet mondott az eddigi munkájáért és a több évtizedes szolgálatáért.

Győrfi Pál a bejelentés kapcsán így búcsúzott a szóvivői feladatkörétől:

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!”

 

A jövőben tehát Szűcs Brigitta tájékoztatja majd a nyilvánosságot az Országos Mentőszolgálat munkájáról, miközben Győrfi Pál továbbra is a szervezet kötelékében folytatja a pályafutását.

Felkészült szakember

Szűcs Brigitta jelentős szakmai tapasztalattal veszi át a szóvivői feladatokat, hiszen a mentőszolgálat működésének szinte valamennyi területét jól ismeri. Az OMSZ tájékoztatása szerint 2018-ban az első női mentőápolók egyikeként csatlakozott a szervezethez, szolgálatát a Központi Mentőállomáson kezdte, később pedig mentőtiszti diplomát szerzett.

A kivonuló mentőszolgálat mellett a háttérmunkából is aktívan részt vállal. A Központi Irányító Csoport munkatársaként segélyhívásokat fogad, emellett a Közép-magyarországi Régió oktatásszervezőjeként az új munkatársak képzését és a mentősök továbbképzését is segíti.

A szakmai elkötelezettségét jól mutatja, hogy 2026 óta a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének tagja is. A mindennapi munkája mellett jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.

Az Országos Mentőszolgálat a közleményében sok sikert kívánt Szűcs Brigittának az új feladatköréhez, amelyben mostantól a szervezet hivatalos szóvivőjeként képviseli a mentőszolgálatot a nyilvánosság előtt.

 

Így lett az ország legismertebb szóvivője

Győrfi Pál neve mára szinte összeforrt az Országos Mentőszolgálattal, ám a pályafutása jóval korábban kezdődött, mint hogy az ország egyik legismertebb szóvivőjévé vált volna.

A TV2 Mokka című műsorában korábban elmondta, hogy már 18 éves korában az OMSZ-nél kezdett dolgozni. A mentőszolgálat volt az első munkahelye, ahová az érettségi után jelentkezett.

„18 éves koromban kezdtem. Az első munkahelyem volt az Országos Mentőszolgálat. Alig vártam, hogy leérettségizzek, és utána jelentkezzek mentőápolónak” – idézte fel.

Győrfi szerint már gyermekkorában eldőlt, hogy mentősként szeretne dolgozni. A kivonuló szolgálatban két évtizedet töltött mentőápolóként és mentőtisztként, mielőtt 2004-ben felkérték az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének.

A feladatot azzal a feltétellel vállalta el, hogy teljesen megújíthatja a szervezet kommunikációs rendszerét, így a szóvivői munka mellett az OMSZ kommunikációs és PR-igazgatója is lett. Bár az elmúlt húsz évben több főigazgató is váltotta egymást a mentőszolgálat élén, Győrfi Pál végig megőrizte a pozícióját, ami jól mutatja a szakmai elismertségét.

A szóvivő többször beszélt arról is, hogy a mentőmunka érzelmileg rendkívül megterhelő lehet.

„Nyilván hordozom a lelkemben, de nem lehet minden beteggel együtt meghalni, és nem lehet összeroppanni. Nyilván vannak olyan esetek, amikre különösen érzékeny vagyok” – fogalmazott.

A mentőszolgálat mellett oktatóként és előadóként is aktív maradt. Saját összesítése szerint a pályafutása során mintegy 500 előadást és 100 tréninget tartott, valamint közel 10 ezer interjút adott a sajtónak.

Elmondása szerint az évek során több csábító állásajánlatot is kapott különböző cégektől, mégsem hagyta el az Országos Mentőszolgálatot. Mindvégig úgy érezte, hogy a mentés az igazi hivatása, ezért maradt annál a szervezetnél, ahol több mint négy évtizeddel ezelőtt elkezdte a pályafutását.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.