tóth gabi
Kiváló példákat láthatunk arra, hogy miért mondják: az Ázsia Expressz próbára teszi a kapcsolatokat. Kivételek persze mindig akadnak, de ez nem igaz L.L. Juniorékra. A szerelmesek ugyanis már az Ázsia Expressz első nehezebb kihívásnál összefeszülnek, amit komoly szóváltások követnek.
Nem véletlen, hogy L.L. Junior Dárdai Blankával való kapcsolatát mindenki viharosnak jellemezte. Alig, hogy csatlakoztak az Ázsia Expressz versenyzőihez, már a stoppolással is meggyűlt a bajuk, és még nem tudták, mit is tartogat a nap számukra. Legyen az a védelmükre mondva, hogy bár ők is látták a korábbi évadokat, és pontosan tudták, nem egy sétagalopp a verseny, a tévé képernyője előtt sokkal egyszerűbbnek tűnik minden, mint azt ott, a 40 fokos a Fülöp-szigeteken személyesen átélni. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy minden páros leginkább a szálláshelykereséstől tart a legjobban. Ahogy azt már az elmúlt adásokban láthattuk, van, aki könnyen meg tudja ugorni ezt a feladatot, míg mások hosszasan, már-már reménytelenül gyalogolnak, mire valaki megszánja őket, és beengedi az otthonukba.
L.L. Juniornak meggyűlt a baja a barátnőjével, ami megérkezésük után néhány órával komoly konfliktust okoz az egykori szerelmesek között. A rapper magabiztosan vágott bele a szálláskeresésbe, a feladatot pedig azért vállalta magára, mert úgy véli, ez nem a nő, hanem a férfi dolga. Persze Dárdai Blanka Ázsia Expressz versenyében csak nem bírt teljesen hátra lépni, és igyekezett segíteni párjának. Nos, talán ezt nem kellett volna, ugyanis egy komoly adok-kapok indult el közöttük.
Mindenhol vannak veszekedések, nálunk is, csak lehet, hogy egy kicsit mi hangosabbak vagyunk.
„Az összes kapcsolatom ilyen volt, hiszen én magam egy hangos fiú vagyok. Mindemellett amilyen gyorsan robbanunk, ugyanolyan hamar lágyulunk, megbocsájtunk, és felejtünk is” – vallotta be a riportban L.L. Junior, aki ott, az első nap folyamán szembesült azzal is, milyen sokan élnek nagyon szerény körülmények között, ami rendkívül megdobogtatta a szívét.
„Ez óriásit ad nekünk, mikor hazamegyünk, tudjuk majd értékelni, amink van. Lehet, hogy ez közhely, de igaz. (…) Mindnyájunknak tanulás, és ezt nagyon szeretjük. Sokkal többel megyünk haza” – mondta meghatódva L.L. Junior Ázsia Expresszes tapasztalatairól.
Hogy a páros gyorsan sikerrel jár-e, és tudnak-e némi ételt szerezni az egész napos versenyzés után, valamint sikerül-e mielőbb túllépniük a köztük lévő feszültségen, az a ma este 19.55-kor kezdődő adásban kiderül!