Létrehozva: 2022.10.03.

Ákos: Működik bennem egy erő, amit nem én kontrollálok

A Kossuth-díjas énekes olvasó családba született, természetes a számára, hogy több művészeti ágban is kipróbálja magát.

Szerző Doris

Ákos exkluzív sajtótájékoztatón mutatta be első filmzenealbumát, amely a Magunk maradunk című kisjátékfilm kapcsán készült. A Kossuth-díjas énekes enyhén szólva sokoldalú, hiszen 19 éves volt, amikor berobbant a köztudatba zenekarával, a Bonanza Banzai-jal, szólókarrierje pedig 30 éve töretlen. Az intenzív dalszerzői munka és a folyamatos, telt házas koncertezés mellett adott már ki verseskötetet, hangoskönyvet, írt alkalmazott zenét, szerepelt színházban, rendezett klipeket, tavaly ősszel még egy novelláskötettel is előrukkolt. Ezúttal forgatókönyvíróként, rendezőként és filmzeneszerzőként mutatkozik be. A Ripost arra volt kíváncsi, honnan fakad ez az állandó alkotói vágy és a folytonos képesség a megújulásra.

Fotó: Ripost

"Ez egyfajta lelki alkat szerintem, amivel nekiindulunk a világnak. Az ember mintakövetéssel, utánzással tanul: gyerekként látjuk-halljuk beszélni a szüleinket, lassanként mi is elkezdjük formálni a szavakat. Mintákat követünk. Olvasó, színházjáró családba születtem, a történelmi forgószél elsodorta a teljes családi vagyont, de a kommunistáknak valamiért nem kellettek a könyvek, így a családi könyvtár velünk maradt. Édesanyámnak fontos volt, hogy a gyerekei mindig a korunknak megfelelő könyveket olvassák. Színházba jártak, így én is követtem őket ezen az úton. Édesapám operarajongó volt, sokszor engem is magával vitt az előadásokra, én meg gyerekként csodáltam, hogy a nénik és a bácsik színpadon a konfliktusok feloldása érdekében mindig énekelni kezdenek. Sok ilyen és hasonló családi  impulzus vezetett a könyvekhez, a zenéhez, a filmhez" - emlékezett vissza a Ripost-nak a Kossuth-díjas énekes, majd elárulta, mi a titka, aminek köszönhetően folyamatosan meg tud újulni művészileg, és mondhatni soha nem fárad bele az alkotásba.

Fotó: Ripost

"Működik bennem egy erő, amit nem én kontrollálok, és nem is az enyém, nem azonos velem. Ez az energia általában kreatív műfajok környékén akar megmutatkozni. Nagy szerzők munkáitól kaptam katarzist, őket szeretném követni a magam lehetőségei és tehetsége szerint. Gabriel García Márquez, Hrabal vagy Updike irodalma nélkül más ember lennék, Krúdy Gyula az egész életemre hatással volt. Huszárik és Makk Károly varázslatos filmjei nélkül az én kisjátékfilmem se született volna meg" - árulta el Ákos, akinek áprilisban mutatták be első kisjátékfilmjét Magunk maradunk címmel. A film a tavaly ősszel megjelent – és már négy utánnyomást megért – Ezt nem lehet megúszni című novelláskötetének két írása alapján készült.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

hirtv.hu

Kötelező katonai szolgálatot akarna bevezetni Manfred Weber az egész EU-ban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”