Létrehozva: 2022.05.15.

Kis Grófo markáns véleményt fogalmazott meg az olajembargóval kapcsolatban

Természetesen neki sem mindegy, mi történik a jövőben.

Szerző Ripost

A magyar kormány álláspontja továbbra is egyértelmű.  Határozottan nemet mond az Európai Unió által tervezett, Oroszország ellen irányuló olajembargóra, ami gyakorlatilag a végletekig elmélyítené az Európát már így is sújtó energetikai válságot, és hazánkban is jelentős áremelkedést eredményezhet. Tudjuk jól, így is nehéz a szituáció, hiszen csak a benzinárstopnak köszönhető, hogy egyelőre féken tudjuk tartani hazánkban az Európa szerte elszabadult üzemanyagárak, de sajnos így is válságközeli a helyzet.

Ha a magyar kormány nem ragaszkodna a benzinárstophoz, a rezsicsökkentéshez, vagy éppen az alapvető élelmiszerek árának befagyasztásához, bizony nálunk is felmehetnének az árak.

Kis Grófo hazánk egyik legfoglalkoztatottabb előadója, szinte állandóan úton van, gyakran több száz kilométert utazik egyik fellépésről a másikra, ezért természetesen neki sem mindegy, hogyan alakulnak az árak. Ráadásul az is köztudott a Bulibáróról, hogy él-hal a családjáért, három gyermeke van, a legkisebb nemrég lett 3 éves. Így természetesen neki sem mindegy, mi történik a jövőben.

Fotó: Szabolcs László

"Hatalmas károkat okozna, ha hatályba lépne az olajembargóval kapcsolatos javaslat. Ahogy hallottam, hétszáz forintba is kerülhet akkor egy liter benzin, és nyolcszáz forintba egy liter gázolaj, ami horribilis áremelkedést jelent, de természetesen nemcsak a benzinárak emelkednének, hanem minden más is sokkal drágább lenne. Nekem előadóművészként az az elsődleges célom, hogy szórakoztassam a közönséget, és természetesen eszembe jutott, mi lesz, ha az olajembargó által kiváltott áremelkedés miatt esetleg veszélybe kerülnének a rendezvények is" - fogalmazott a Ripost-nak Kis Grófo.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát