Létrehozva: 2021.04.13.

Megmérgezték Gáspár Győzőt?

A frászt hozta a feleségére Gáspár Győző! A showmannek eltorzult az arca a fájdalomtól.

Szörnyű fájdalmakkal, súlyos gyomorgörcsökkel küzdött Gáspár Győző, akinek az arcára is kiült, hogy borzalmas kínokat él át. Nem csoda, hogy Bea asszony nagyon megijedt.

„Győző, mi van? Győző, mi bajod van? Begörcsölt az epéd?” – kiáltott a Van életünk kamerái előtt Bea.

„Elkezdtem rosszul lenni, akkor azt éreztem, hogy a vesém vagy a gyomrom” – magyarázta a showman, aki szerint a töltött káposzta, amit evett, mérgezett volt. Rögtön mondta is a lányának, hogy ne egyen belőle.

Győzike nagyon rosszul lett
Fotó: LifeTV

„Szerintem Virág megmérgeztek, ne egyél a töltelékből” – magyarázta Győzike a hasát simogatva.

Mint kiderült, az ételt Bea és a család barátja, Zoli készítette közösen. Míg Bea szerint elképzelhető volt, hogy romlott volt valamelyik hozzávaló, addig Zoli szerint az teljesen kizárt, hogy Győző az ételtől lett rosszul.

„Amit te meg én csinálok, az rossz nem lehet. Nem meri megmondani, hirtelen ette, mohó volt. Ez volt a baj” – fogalmazott Zoli.

Bármi is történt, Bea kijelentette, hogy a biztonság kedvéért a férjének ki kell vizsgáltatnia magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét