Létrehozva: 2019.09.05.

Ez elég csúnya! Így néz ki a TV2 műsorvezetőjének megműtött lába

Krónikus betegsége miatt feküdt újra kés alá bő egy hete Szebeni István. A Tények műsorvezetője életét már több mint tíz éve keseríti meg a visszér.

Ez elég csúnya! Így néz ki a TV2 műsorvezetőjének megműtött lába

Szebeni István bal lábát immáron harmadik alkalommal operálták. Az első beavatkozáson 30 éves kora előtt esett át, de 13 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az orvosok megleljék a probléma forrását.

Fotó: Facebook

„Harminc se voltam, amikor legelőször műtöttek. Akkor a combtőtől egészen a bokáig húzódó 3-4 cm átmérőjű eret operálták ki. Megnyugtattak, hogy az eltávolított ér szerepét átveszi a többi. De nem klappoltak a dolgok, ezért egy második beavatkozással korrigáltak rajta. Nem altattak, helyi érzéstelenítéssel vágták ki, nehezen, de ki lehetett bírni” – magyarázta a Ripost-nak Szebeni, aki hozzátette, idén nyáron ismét kiújultak a panaszai.

„Egy darabig minden jó volt, majd jelentkeztek a már jól ismert tünetek. Augusztus elején fel is hívtam a dokimat. Rögtön elküldtek különféle vizsgálatokra, az eredményekből pedig végre kiderült a probléma forrása. Így a harmadik műtéttel már elzárták a hibás verőeret – újságolta a tévés, aki szépen gyógyul, néhány nappal a beavatkozás után már munkába is állt.

Fotó: Ripost

„Kaptam kompressziós harisnyát, amit becsületesen hordok. Legalábbis még néhány hétig biztosan” – kacarászott Szebeni, aki lapunknak megsúgta, néha bizony megszegi az orvosi utasításokat és leveszi. Combtőig kell húzni a harisnyát és patakokban ömlik rólam a víz, amikor próbálom ”belegyömöszölni„ a lábamat. Ráadásul rám parancsoltak, hogy pihentetnem kell. Erre odafigyelek, hiszen kifejezetten nem jó, ha fekszem. Ezért is tértem rögtön vissza a képernyőre. Szerencsére a munkában nem befolyásol. A szerkesztőségben, és adás közben is fel van polcolva a lábam, mint legutóbb Ancsának volt.”

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Harisnya fel!😅Lábam felpolcolva, nincs lazsálás, hatkor Tények!❤️ Jó hétvégét Nektek!☀️Ölelés❤️

Szebeni István (@szebeni_istvan) által megosztott bejegyzés,

Bár a kórházból gyorsan szabadult a tévés, háromhetes injekció-kúrát írtak fel neki a szakemberek. Erre a trombózis kialakulásának megakadályozása miatt van szükség.

Erről a részleteket elolvashatod a Ripost napilap pénteki számában.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek