Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.11.

Kiderült az igazság: Ezért szakított Hajdú Péter és új kedvese

Hajdú Péter és fiatal barátnõje, Eszter nem együtt jelent meg egy nyilvános eseményen. Igazak a pletykák?

Az egyik magazin magabiztosan osztotta meg a világgal csütörtök délután, hogy Hajdú Péter kapcsolata véget ért ifjú barátnőjével. 

A szakítást - állításuk szerint - az váltotta ki, hogy Eszter a Sziget első napján egy idegen férfival múlatta az időt. Bár azt is tudni vélték, hogy a pár már korábban a szakítás mellett döntött.

A %RIPOST%megkereste az Esti Frizbi műsorvezetőjét, aki nem erősítette meg, de nem is cáfolta a híreszteléseket. 

Azonban a Blikk biztosan tudni véli, hogy  a nemrég még tökéletes összhangban egymás mellett élő szerelmespár valóban külön utakon folytatja tovább.

"Nagyon kedvelem Esztert, de úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a kapcsolatunkat, sok boldogságot kívánok neki"

- nyilatkozta röviden a tévés, aki hozzátette, a szakítás körülményeiről nem kíván többet nyilatkozni.

Mint ismeretes, Hajdú Péter és felesége, Sarka Kata majdnem egy éve  válófélben van,  és bár mind ketten új kapcsolatra leltek, most úgy tűnik, nem Eszter hozta meg a felhőtlen boldogságot Péter számára. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

metropol.hu

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül