Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.05.16.

Forgatás közben kattant egymásra Tóth Andi és Szabyest

Tóth Andi és Szabyest erotikától túlfűtött klipet forgattak az énekes legújabb dalához. Egy pillanatra megállt az idő, amikor a fiatalok egymásba gabalyodtak a kamera előtt.

Szabyest az egyik legszerencsésebb hazai férfielőadóvá lépett elő, aminek bizonyítéka vasárnap délután debütál az énekes YouTube-csatornáján. Neki ugyanis sikerült az, ami minden magyar férfi álma, intim közelségbe kerülhetett Tóth Andival, aki ma az egyik, ha nem a legdögösebb énekesnője hazánknak.

Tóth Andi és Szabyest első közös daluk forgatásán... Fotó:Facebook

A 28 éves Szabyestnek persze nem volt könnyű dolga, hiszen ahhoz, hogy az énekesnő a karjaiba omoljon, írnia kellett egy slágergyanús, romantikus balladát, amivel levehette a lábáról Andit. A Zavarodott című dalt Szaby másfél évvel ezelőtt írta és már akkor arra gondolt, hogy a szuperdögös előadó lehet az egyetlen, akivel a duett úgy csendülhetne fel, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Mindjárt el is küldte szerzeményét Andinak, aki csak nemrég válaszolt neki egy üzenetben...

„Miközben írtam a dalt, végig az járt a fejemben, hogy ki lehetne az az énekesnő, akivel hitelesen adhatnánk elő és bevallom Andit vizionáltam magam mellé, amin lássuk be, nincs mit csodálkozni, hiszen nem csak elképesztően tehetséges, de...”- kezdte a Ripostnak Szabyest.

„Elküldtem neki a dalt, de nem reagált, én pedig szép sorban írtam tovább a dalokat a hamarosan megjelenő lemezemre. Aztán berobbant a koronavírus, ami miatt úgy voltam vele, hogy nem is forszírozom a dolgot. Végül néhány hete Andi jelentkezett. Meghallgatta a dalt és csak ennyit írt: Szabi, nem is tudtam, hogy te ilyeneket tudsz! Felvettük a kapcsolatot és nagyon hamar kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk, így elkezdtük a közös munkát”- mesélte az énekes.

Tóth Andi másfél évig váratta szabit, de megérte a türelem... Fotó: YouTube

„Innentől felgyorsultak az események, folyamatosan ötleteltünk és hamar összeállt a közös klip koncepciója. Abban biztos voltam, hogy egy erotikával fűszerezett képanyagot szeretnék és Andi ebben partner volt. Mire eljött a forgatás napja, már barátokként álltunk a kamera elé, de bevallom kicsit izgultam, hiszen mégiscsak az egyik legszebb énekesnő állt előttem... Nos, kár volt, mivel Andi nem csak szexi és tehetséges, de alázatos is. Próbáltam illedelmes lenni, amikor az esőgép alatt álltunk, de ő megfogta a kezem és határozottan jelezte, hogy nem kell finomkodnom. Azt akarta, hogy hitelesek legyünk a szerepünkben és valóban úgy tűnjön, egymásra kattantunk”- nevetett Szabi, aki végül teljesen ellazult, ami látszik is az eredményen.

Ha csak pecekre is, de a fiatalok egymásba szerettek a forgatáson Fotó: YouTube

„Nos, maradjunk annyiban, hogy működött a kémia! Ha csak percekre is, de egymásba szerettünk és sikerült kizárnunk a külvilágot. Ott és akkor megszűntek a kamerák, eltűnt a stáb és elvitt minket a hangulat. A végén olyan volt, mintha egy álomból ébredtem volna. Egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés. Durva volt... Amikor visszanéztük a felvételt, egy pillanatra még mi is elhittük, hogy több van köztünk barátságnál” - mondta Szabyest, aki hozzátette, mindketten szingliként érkeztek a Zavarodott című szám klipforgatására és úgy is távoztak, de abban biztos, hogy Tóth Andi és közte örök barátság szövődött.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet