Létrehozva: 2021.02.12.

Kiderült, mivel tudja kiborítani a családját Ambrus Attila

Ambrus Attila nem tudja teljesen levetkőzni a hosszú börtönéveket. Még ma is van olyan szokása, amivel kiborítja a családját.

Ambrus Attila még a börtönben tanult rendet, amivel néha megborítja a családi békét.

Ambrus Attila nem tagadja, rendmániás (Fotó: Bors / Czerki Gábor)

A Viszkis összesen tizenhárom évet és két hetet ült rablásért, de már fiatal fiúként is meg kellett tapasztalnia a rideg nevelőintézetet. Mind két hely nyomot hagyott benne. A Ripost-nak elmondta, ez az oka annak is, hogy szinte betegesen rendmániás lett.

A családjának alkalmazkodnia kell

„Bár a feleségemmel amúgy is nagyon sok időt töltünk együtt, a karantén alatt egész nap együtt voltunk. Egy ilyen időszak óhatatlanul kihozza az ember összes jó és rossz tulajdonságát. Utóbbiból nekem van egy pár. Többek között rendmániás vagyok, így meg tudok őrülni a kupitól, a rendetlenségtől. Sajnos az egész családomat belekényszerítem ebbe, ami tudom hogy problémás viszont meg kell érteniük, hogy nekem 19 évig megmondták, hogy mikor, mit csináljak, mikor takarítsak és hogyan. Ez beleég az emberbe. A börtönben és a javítóintézetbe is váratlanul jöttek ellenőrizni és ha nem volt rend, annak büntetés volt a vége. Próbálok küzdeni a berögződések ellen, de nem mindig megy. Néha körbe megyek a házban és keresem a morzsákat a földön vagy az asztalon” – mondta, már saját magán is nevetve Ambrus Attila.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját