Létrehozva: 2021.04.27.

Pachmann Péter kendőzetlen vallomása: Mindig elszorul a szívünk, amikor...

A műsorvezető őszintén beszélt a jelenlegi helyzetről.

Maximálisan oltáspárti embernek tartja magát Pachmann Péter. A TV2 Mokka című reggeli műsorának műsorvezetője szerint nagyon fontos, hogy megfelelő módon védekezzünk a koronavírus ellen.

Édesanyja tanácsait követi

„Két fontos pont van az életemben, ami miatt megkerülhetetlen téma számomra a koronavírus elleni oltás. Egyrészt minden reggel, a Mokka műsorvezetőjeként beszélgetek országos hírű virológusokkal, orvosokkal, Merkely Béla professzor úrral, dr. Szlávik Jánossal és számos szaktekintéllyel a koronavírus kapcsán. Immár több, mint egy éve nem telik el úgy reggel, hogy ne a koronavírus lenne a fő témakörünk, legalább két három szakember mindig meglátogat bennünket. A fennmaradó műsoridőben pedig a többi vendégünkkel is felmerül a koronavírus és az oltás kérdése. A másik fontos pont édesanyám, aki közel ötven éven keresztül dolgozott az egészségügyben, és nap mint nap hallottam tőle, hogy mennyire fontos a betegségek megelőzése vitaminokkal, gyógyszerekkel, esetleg oltással. Mindezek fényében maximálisan oltáspárti vagyok, és mindenkit csakis arra tudok biztatni, hogy éljenek a vakcina nyújtotta védelemmel, mert ez az egyetlen mód, hogy legyőzzük a koronavírust!„

Fotó: TV2

Nem válogatott

A műsorvezető már megkapta az első AstraZeneca vakcinát.

„Én úgy voltam vele, hogy mindegy, melyik oltást kapom meg, ha sorra kerülök, csak védve legyek. Ezt a vakcinát ráadásul két hete, pont abban az időszakban adták be nekem, amikor felröppentek olyan hírek, miszerint ez a típusú védőoltás nem biztonságos, vérrögösödést vagy halált okozhat. Az orvosom megnyugtatott, hogy ez nincs így, és valóban nem volt semmiféle panaszom az oltakozás után” - mondta a Metropolnak.

Egységben az erő

Pachmann már nagyon várja, hogy legyűrjük a vírust, amit szerinte csakis összefogással, politikai hovatartozástól függetlenül lehet elérni.

„Mi minden reggel arra próbáljuk biztatni a nézőket a Mokkába vendégül hívott szakemberek segítségével, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat. Ez a vírus más, mint az eddigiek, ilyen helyzetben talán még sosem volt az emberiség. Ha széthúzunk, nem győzhetünk.„

Koncertre menne

A TV2 műsorvezetője már azt is tudja, mi lesz az első dolga akkor, amikor vége lesz a járványnak.

„Ha visszaáll az élet a rendes kerékvágásba, akkor biztos, hogy koncertekre megyek majd a nagyfiammal! Néhány éve én vezettem be őt a rockzene világába, és ez amolyan igazi apa-fia program közöttünk. Amikor autóval elmegyünk egy-egy budapesti szórakozóhely előtt és látjuk a „Zárva” táblát, mindig elszorul a szívünk, de bízom benne, hogy hamarosan újra kinyithat minden.”

origo.hu

Drámai mérkőzésen ért véget a Ferencváros 2024-es nagy sorozata

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

Már tényleg nincs visszaút: A rákbeteg Károly király inkább David Beckhamet választotta fia, Harry herceg helyett

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”

SZTÁRDZSÚSZ

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”