Létrehozva: 2019.12.05.

Nagy Alekosz nyomkövetőt rakna Demcsák Zsuzsára

Demcsák Zsuzsa nem tanul a hibájából, másodszor is elkapták ittas vezetésért.

Demcsák Zsuzsáért sokan aggódnak, amiért nyáron másodszor is elkapták a rendőrök ittas vezetésért. Akkor a helyszínen elvették a jogosítványát és súlyos, 700 ezer forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezték. Az egykori műsorvezető ennek ellenére a napokban papírok nélkül is autóba ült, egyáltalán nem zavartatva magát.

Fotó: Ripost

A Bors képekkel is alátámasztotta Zsuzsa szabálysértését, amin egyesek jót derültek, mások viszont vakmerőnek, egyenesen veszélyesnek tartották ezt a húzását.

Nem csoda, hiszen ha balesetet okoz, már az sem számít, hogy nem fogyasztott alkoholt, hiszen autójával nem is vehetett volna részt a forgalomban. Többen hangot adtak felháborodásuknak, köztük Nagy Alekosz is, aki egy igazán drasztikus módszert talált ki Demcsák Zsuzsa megfékezésre.

„Jogsi nélkül vezetett ismét. Nem akarják már végre megcsipeltetni Demcsák Zsuzsát? Akkor legalább nyomon lehetne követni, merre garázdálkodik. Iszik, majd beül az autóba balesetet vagy éppen halált okozni. Csipet Demcsák Zsuzsába. Máris” – jelentette ki Alekosz, akinek szavaira többen helyeslően reagáltak az interneten. Nyilván mindez csak a fantázia szüleménye marad, hiszen a személyiségi jogok mindenkit védenek, de az tény, hogy legtöbbször a vétlen sofőrök járnak rosszul.

A történtek után Demcsák Zsuzsa büntetésének szigorítása is előfordulhat, akár újabb pénzbírságot is kiszabhatnak rá, de az is lehet, hogy a vezetéstől való 3 éves eltiltását is újra kezdik számolni.

Ha még több részletet szeretnél megtudni, olvasd el a Ripost csütörtöki lapszámát! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget