Létrehozva: 2020.07.01.

Három felesége volt, négyszer nősült: imádták a nők Bálint gazdát

Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk harmadik részében a szerelmeit idézzük fel.

A háborúban átélt szörnyűségek előtt Bálint György rendkívüli népszerűségnek örvendett a hölgyek körében, amit rendszeresen ki is használt. Az ártatlanságát édesanyja barátnője, egy ismerős özvegyasszony vette el még tizenhat évesen.

Később egy neves gróf birtokán töltötte a nyári gyakorlatát, ahol egy mulatságon megismerkedett egy Gerda nevű német táncosnővel, akivel rendszeresen összejártak.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A koncentrációs táborból hazatérve Bálint György megkereste azt a lányt, akivel még 1941-ben ismerkedett össze. Anna túlélte Auschwitzot, a viszontlátás örömére pedig a fiatalok úgy döntöttek, hogy egybekelnek. Az esküvőt 1945. augusztusában tartották, egy évvel később pedig megszületett egyetlen gyermekük János.

A házaspár kapcsolata azonban hamar kihűlt, elváltak, György albérletbe költözött, a gyerek pedig az édesanyjával maradt. Másfél év különélés után viszont újra összeházasodtak, jóllehet, a kapcsolatukban nem változott semmi.

„Egyfajta korai öregedés kezdődött Annánál. Elhanyagolta magát. Ekkor már úgy éreztem, hogy ez tényleg nem megy. Újra elváltunk, közös lakásunkból elköltöztem. Megértéssel, békességgel fogadta a döntésemet. Otthagytam a lakást, bútort, mindent. Úgy éreztem, ha én döntök így, akkor az a minimum, hogy őt anyagilag ne érje kár” – emlékezett első feleségére a Bálint gazda – A százéves kertész című könyvében.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Az asszony egészségi állapota később megromlott, a barátait elveszítette, egy kilátástalannak tűnő pillanatban pedig gyógyszerekkel vetett véget az életének. Közös fiuk ekkor már felnőtt volt.

Második feleségével, Mészáros Edit vágóval 1965-ben, a filmgyárban ismerkedtek meg. Az elvált asszonnyal hamar egymásba szerettek, két évvel később pedig összeházasodtak. 33 éven át éltek tökéletes boldogságban, a Rózsadombon volt lakásuk, nyugati autóval jártak, a Balatonon vásároltak nyaralót és utaztak…

Az életük meseszerűen alakult, ekkor ütött be a krach: Edit egyre feledékenyebb lett, egy este pedig sárosan, piszkosan véres fejjel tért haza. Alzheimer-kórt diagnosztizáltak az asszonynál, akinek az állapota ezután egyre gyorsabban romlott.

„Edit lesoványodott, beszélni nem tudott, engem a végén már nem is ismert meg, pedig minden nap bementem hozzá, bízva abban, hogy mégiscsak lesz valami javulás. (...) Nagyon megviselt, amikor elment. A hullakamrában még megmutatták nekem. Nyitva volt a szeme, emlékszem, hogy én csuktam le. Megcsókoltam a homlokát, így búcsúztam el tőle...”

Élete egyik legnehezebb időszakában, második felesége betegségének idején lépett be az életébe Antónia, a harmadik asszony. Egy kiállításon találkoztak, és bár Antónia akkor már harminc éve gondozta a könyveit, sosem kerültek igazán közel egymáshoz.

Élete alkonyán azonban egymásba szerettek az asszonnyal, aki két fiút nevelt egyedül. Eleinte csak néhány közös programra jártak el, a kapcsolatuk azonban egyre erősebb lett, olyannyira, hogy Antónia többször is főzött a beteg Editnek, és megvárta Györgyöt a kórház kapujában. Edit halála után egy évvel összeházasodtak, könyvében megható szeretettel mesélt róla.

„Napsugaras ez a házasság, amit nem árnyékol be a két korábbi házasság emléke, sokkal inkább arra ösztönöz bennünket, hogy békésebbet, tartalmasabbat kerekítsünk ki belőle. Antónia kiváló asszony, minden szempontból bearanyozta alkonyati éveimet. (...) Mindenkinek állandóan segít. Amit megbeszélünk, azt tűzön-vízen át teljesíti. Úgy szoktam mondani, hogy amikor belementem ebbe a házasságba, én voltam a család feje, most Antónia a család feje, de ezt egyáltalán nem bánom. Jól kijövök a családfővel” - fogalmazott Bálint gazda.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget