SHOWBIZ

Bejelentették, ezek a világsztárok már biztos ott lesznek a VOLT Fesztiválon

A sokszínûség jegyében jelentette be első előadóit az egyik legrangosabb hazai eseményünk.
  • Szerző: sv

Újra világsztárokat hoz hazánkba a VOLT Fesztivál! A szervezők jó szokásukhoz híven, meg is osztották, kikkel sikerült már most megegyezniük a 2019-es rendezvényre.

A húzónév ezek között LP, aki pár hónapja fergeteges koncertet adott a tízezer ember előtt a Budapest Parkban.  A Lost On You című slágerét az egész világ ismeri, és most a hűség városát is elkápráztatja pénteken egy hatalmas show-val!

A nyitónapon a Nagyszínpad a rockereké lesz, a Slipknot előtt lép fel a jövőre 30. születésnapját ünneplő Tankcsapda, és ugyanezen a napon további rockbandákkal terveznek a szervezők. Sok év után láthatja és hallhatja újra a magyar közönség a legendás zenekart, ezért a Slipknot a klasszikus albumai mellett, a legújabbat is magával hozza Sopronba.

A második napon a világ egyik legjobb gitárosa, Slash érkezik bandájával, és minden bizonnyal a legismertebb Guns N’ Roses slágerek is elhangoznak majd. A csapat idén ősszel adta ki legújabb lemezét, de nincs fesztiválos Slash koncert, amin nem játszanak olyan GN’R nótákat, mint például a Paradise City, a Welcome to the Jungle vagy a You Could Be Mine.

Érkezik a sokak által kedvelt Parov Stelar csapata is, de Robin Schulz is bemutatkozik a soproni közönségnek.

Természetesen a hazai előadók oldalán is beerősített a fesztivál, Majka és Rúzsa Magdi mellett, a Punnany Massif is biztosan fellép. A következő hetekben pedig  újabb hazai- és világsztárok leigazolásáról adnak hírt a rajongóknak.