Létrehozva: 2021.02.06.

Megszólalt a segítő: Jolika néni egyedül és magányosan halt meg!

Humenyánszky Jolán szombat reggel hat órakor hunyt el. Szilágyi István özvegye, Jolika néni az utolsó napjaiban már nem volt jó állapotban.

Szombat kora reggel örökre lehunyta a szemét Szilágyi István özvegye.

Humenyánszky Jolánnál még ősszel diagnosztizáltak rosszindulatú tüdődaganatot, élete utolsó hónapjait kórházban töltötte. Segítője, Baricz Dezső az utolsó pillanatig tartotta a kapcsolatot az idős asszonnyal, többször meg is látogatta őt a kórházban.

Magányosan töltötte az utolsó napjait az idős asszony

A férfi őszintén elmondta, hogyan teltek az idős szobrászművész utolsó napjai a kórházban.

„Mindennél jobban szerette volna látni a fiát és Brüsszelben élő unokáját, ám legnagyobb fájdalmára ez már nem teljesült. Pénteken még sikerült néhány szót váltanunk, ám már nagyon le volt gyengülve, csont és bőrre fogyott, s azt sem tudta, hogy milyen hónapot írunk. Szerette volna, ha a közelgő születésnapját a kórházon kívül, együtt ünnepeljük meg, de sajnos ezt sem érhette meg. Egyedül és magányosan, méltatlanul halt meg, s bár vannak rokonai, de sem a testvére, sem pedig unokája nem érdeklődött felőle” – mondta el a Borsnak Baricz Dezső.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd